Igazán méltó helyen, a névadó Széchényi Ferenc kastélyának szomszédságában található a két épületszárnyból álló, Örökös Ökoiskola címmel is rendelkező általános iskola, amely jelenleg 171 gyereknek biztosítja a tanuláshoz szükséges feltételeket. A diákok közel fele bejáró, ami azt bizonyítja, hogy az intézmény kedvelt a Fertő parti településen élők számára is.
Fotó: Göndöcs Evelin
Magyarország Kormánya az EFOP-4.1.3-17-2017-00165 azonosító számú, „A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola korszerűsítése” című projekten keresztül biztosította a fejlesztést, melynek sikeres megvalósításához a 26 millió forintos uniós támogatáson túl Fertőszéplak Község Önkormányzata is támogatta a projekt megvalósulását. A kivitelezés 2018 júniusában kezdődött és 2018 szeptemberében fejeződött be.
Fotó: Göndöcs Evelin
A Soproni Tankerületi Központ fenntartásában működő intézményben nyelvi labort alakítottak ki, az egyik épületszárnyon teljes tetőcserét hajtottak végre, továbbá korszerűsítették a fűtési rendszert is.
Fotó: Göndöcs Evelin
A nevelési feltételek további javítására a nyelvi laborhoz szükséges eszközökön felül, kültéri sporteszközöket is beszereztek.
Soproni Tankerületi Központ
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcc%2F1e%2Fimg-2707-jpg_24va.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2f%2Ff7%2Fimg-2632-jpg_sg60.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff4%2F40%2Fimg-2638-jpg__gmi.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5f%2F92%2Fimg-2651-jpg_w8hs.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2F7a%2Fimg-2655-jpg_3ytv.jpg)