| 2015. november. 27. | 1 perc olvasás

Kortárs irodalmi verseny győztesei

A Széchenyi István Gimnázium három 11. osztályos diákja – egyetlen soproni csapatként – megnyerte a 6. győri kortárs irodalmi versenyt. A lányok mind tudásukkal, kreativitásukkal, mind kiváló előadásmódjukkal kiemelkedtek a többiek közül.

Jánoska Dóra (11. C), Nagy Dorina és Németh Zsófia (11. A) első helyezést ért el a Győri Nemzeti Színházban megrendezett kortárs irodalmi verseny döntőjén. A vetélkedőre Kovácsné Bella Irén készítette fel őket.

– A versenyen való részvétel feltétele volt Barnás Ferenc A kilencedik című regényének ismerete – meséli Németh Zsófia. – A ’60-as években játszódó megrendítő történet egy 9 éves kisfiú szemszögéből mutatja be nélkülöző családja életét. 

Az írásbeli fordulón több mint 20 csapat között nyolc soproni is indult, akiknek a regény és a hozzá kapcsolódó szakirodalom alapján összeállított tesztet kellett kitölteniük. Nagy Dorina szerint a legnagyobb nehézséget a kevés idő jelentette. Végül egyetlen soproni csapatként jutottak tovább a döntőbe.

– A végső megmérettetés előtt ajánlólevelet kellett írnunk a főhős tanítónője nevében, továbbá prezentációt készítenünk a regényhez – folytatja Jánoska Dóra. – Az 5+1 dia összeállítása közben szabadjára engedtük a fantáziánkat: fekete-fehér képekben mutattuk be a szegénységet leginkább szimbolizáló jelenségeket.

A szóbeli döntőn az öt győri és a soproni csapat bemelegítésként villámfeladatokat kapott, majd bemutatták az otthon kidolgozott munkáikat. A széchenyisek nemcsak ismereteikkel, ötleteikkel, de előadásmódjukkal is kivívták a zsűritagok, köztük a szerző, Barnás Ferenc rokonszenvét. 

A verseny végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az írónak, majd dedikálás zárta a rendezvényt.

Németh Zsófia, Nagy Dorina és Jánoska Dóra Barnás Ferenccel, A kilencedik című regény szerzőjével

Madarász Réka

Legnépszerűbb cikkek