Kortárssegítő-képző táborban vettek részt soproni fiatalok

  2021. augusztus 14. - www.sopronmedia.hu

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadóinak vezetésével kortárssegítő-képző táborban vehettek részt 12 és 19 év közötti fiatalok – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Augusztus 9. és 13. között a soproni BM klub adott helyet a tábornak.  A kortárssegítők olyan fiatalok, akik a velük egykorú társaiknak igyekeznek segítséget nyújtani, sokszor a híd szerepét betöltve a diákok és a szakemberek között.

A gyerekek a téma szakértőinek előadásain és csoportos élményeken keresztül tanulhattak olyan fontos dolgokról, mint a biztonságos internetezés, a drogok veszélyei, a hatékony konfliktuskezelés és a szabályok betartásának a fontossága.

A tábor végén a résztvevők maguk fogalmazták meg azokat a fontos tanácsokat, amiket társaiknak is át szeretnének adni. Ezek között szerepeltek a következők is:

-Szórakozóhelyen soha ne hagyd őrizetlenül az italodat!

Mondj nemet a kábítószerre, ne engedj társaid nyomásának!

Ne gyűjtsd a like-okat a neten, csak a valós ismerőseidet igazold vissza!

Konfliktusaidat ne erőszakkal old meg! Próbáld megbeszélni a problémát, ha szükséges, kérd felnőtt segítségét!

Csak mindig olyan képet, kommentet ossz meg, amit minden körülmény között fel tudsz vállalni!

Közösségi oldalaid láthatóságát korlátozd az ismerőseidre!

A szabályok nem ellenünk, hanem értünk vannak, azok megszegése gyakran súlyos következményekkel járhat.

Fotók forrása: police.hu

Kérem, várjon... Kérem, várjon...