Az idei KórusÜnnep már június 28-án, pénteken megkezdődik. Aznap 17 órakor a Sonitus Scarbantiae Nőikar önálló koncertje nyitja az események sorát a Liszt-központ Munkácsy-termében. A nőikar július elején a németországi Kemptenben, Sopron testvérvárosában lép fel egy kórusfesztiválon, a romantika kórusirodalmából merítő műsorát pedig indulás előtt itthon mutatja be. Az énekesek aztán a hangversenyt követően is együtt maradnak: kezdődik a BlattNight Sopron, ahol bárki csatlakozhat a kottaolvasók csapatához, hogy megtapasztalja az együtt éneklés örömét.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20240613%2520K%25C3%25B3rus%25C3%25BCnnep%2FA-Fidelissima-Vegyeskar-foto-Tarnai-L%25C3%25A1szl%25C3%25B3.jpg)
– árulta el Bognár László, a Soproni KórusÜnnepet szervező 5. Szólam Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A Soproni KórusÜnnep második napján, szombaton 14.30-kor egyházzenei koncert kezdődik a Deák téri református templomban. A koncert különlegessége egy ősbemutató lesz: A „Jövel, Szentlélek Úr Isten” kezdetű református népéneket egy gregorián témával egybeolvasztó kompozíció, „egy kórusmuzsikáért rajongó soproni első szárnypróbálgatása”. A minőségi kóruszene bemutatását a zászlajára tűző Goldmark Énekegyüttes tagjai már izgatottan készülnek a premierre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20240613%2520K%25C3%25B3rus%25C3%25BCnnep%2FA-Goldmark-%25C3%2589nekegy%25C3%25BCttes-foto-Tarnai-L%25C3%25A1szl%25C3%25B3.jpg)
A tér túloldalán, a Lenck-villa kertjében 15 órától zenés játszóház és helyi kistermelők, kézművesek ízes, illatos kirakodóvására nyílik, 16 órakor pedig kezdetét veszi a kóruspiknik: az árnyas fák alatt, akár egy plédre heveredve élvezhetjük az énekkarok minikoncertjeit. A városi kórusokon kívül idén itt lesz a kőszegi Concordia-Barátság Énekegyesület is: az énekkar története 1861 óta íródik – alapítói jó eséllyel részt vettek már az 1863-as soproni Országos Dalárünnepélyen, Magyarország első kórustalálkozóján is.
A nap koronája a VoiSingers popkórus önálló nagykoncertje lesz 19 órától, a Lenck-villa kertjében. Magyarország legfoglalkoztatottabb popkórusa dinamikus komoly- és könnyűzenei feldolgozásairól és látványos előadásairól ismert. Zenéjük egészen újszerű hagyományőrzéssel, töretlen dinamizmussal épít hidat múlt és jövő kórusainak világa között, koncertjüket a közönség sem bírja majd ülve végighallgatni!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20240613%2520K%25C3%25B3rus%25C3%25BCnnep%2FA-Sonitus-Scarbantiae-N%25C5%2591ikar-foto-Tarnai-L%25C3%25A1szl%25C3%25B3.jpg)
A Soproni KórusÜnnep június 30-án, vasárnap délelőtt 9 órától emléktúrával zárul. A várisi zenepavilontól induló énekes kirándulás célja a Daloskő, amit épp 160 éve, 1864-ben állítottak fel a Daloshegyen.
PROGRAMTÁBLA:
június 28. péntek
17 óra - Liszt-központ, Munkácsy-terem - A Sonitus Scarbantiae Nőikar hangversenye
18.30 - Liszt-központ, Munkácsy-terem - BlattNight Sopron
június 29. szombat
14.30 - Református templom - Egyházzenei koncert
-
Fidelissima Vegyeskar
-
Goldmark Énekegyüttes
-
Fotó: archív felvételek
15.00 - Lenck-villa kertje - Ízes-illatos kirakodóvásár, zenés játszóház
16.00 - Lenck-villa kertje - Kóruspiknik
-
Concordia-Barátság Énekegyesület, Kőszeg
-
Fidelissima Vegyeskar
-
Kórus Spontánusz
-
Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar
-
Sonitus Scarbantiae Nőikar
19.00 - Lenck-villa kertje - a Voisingers popkórus szabadtéri nagykoncertje
(a szabadtéri eseményeket eső esetén a GYIK Rendezvényházban tartják meg)
június 30. vasárnap
9.00 - Várisi zenepavilon - énekes emléktúra a Daloskőhöz
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20240613%2520K%25C3%25B3rus%25C3%25BCnnep%2FSoproni-K%25C3%25B3rus%25C3%259Cnnep-a-Lenck-villa-kertj%25C3%25A9ben-Foto-Griechisch-Tam%25C3%25A1s.jpeg)
A Soproni KórusÜnnepet az 5. Szólam Alapítvány a Pro Kultúra Sopron Nkft-vel közösen, a Soproni Múzeum és a Soproni Református Egyházközség partnerségével rendezi meg. A kórusünnep létrejöttét Sopron MJV Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.