Kosárlabda - Sopron ad otthont a Fiú Kadett Országos Döntőnek

  2019. május 9. - www.sopronmedia.hu

Május 9–12. között a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia rendezi meg a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság országos döntőjét a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban.

Az első két napon csoportmeccseket játszanak, majd jön a keresztjáték/elődöntők napja, vasárnap pedig a helyosztóké a főszerep a kadett döntőben, ahol a legjobb 8 csapat van jelen két csoportban az U16-os korosztályban. A B jelű négyesben szerepel a felsőházi rájátszásban második helyen végző (10-4), házigazda Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A mérkőzéseket ITT élőben is lehet követni.

A csapatokat a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón a város nevében Dr. Simon István alpolgármester, Csiszár Szabolcs sportfelügyelő, Dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola Egyesület elnöke és Bokor Ákos, az MKOSZ elnökségi tagja is köszöntötte.

Dr. Simon István alpolgármester kiemelte: megtisztelő, hogy Sopronban tartják a döntőt, ami nem valósulhatott volna meg a szervezők, egyesületek, támogatók, a fiatal sportolók és szüleik áldozatos munkája nélkül, amiért köszönet jár. A csapatokat a helyi önkormányzatok is támogatták, valamint nagy segítség érkezik a sportbarát kormányzat részéről. Az alpolgármester hozzátette: nemes és hasznos sportág a kosárlabda, amelynek egyik fő értéke az a végtelen változatosság, ami a pályán megvalósulhat.

fotó: Griechisch Tamás

A torna csütörtökön megvalósult programja:

09:00 Vasas Akadémia/A - Kaposvári KK
11:00 Soproni Sportiskola KA/A - Zsíros Akadémia Kőbánya/A
13:00 MAFC/A - Kosárlabda Akadémia Pécs/A
15:00 Debreceni KA/A - Szolnoki Sportcentrum/A
17:30 Vasas Akadémia/A - Zsíros Akadémia Kőbánya/A
19:30 Kaposvári KK - Soproni Sportiskola KA/A 

május 10., péntek 

09:00 Szolnoki Sportcentrum/A - MAFC/A
11:00 Debreceni KA/A - Kosárlabda Akadémia Pécs/A
13:00 Zsíros Akadémia Kőbánya/A - Kaposvári KK
15:00 Soproni Sportiskola KA/A - Vasas Akadémia/A
17:00 Kosárlabda Akadémia Pécs/A - Szolnoki Sportcentrum/A
19:00 MAFC/A - Debreceni KA/A 

május 11., szombat 

Keresztjáték 

10:00 B3 - A4
12:00 A3 - B4 

Elődöntők 
14:00 B1 - A2
16:00 A1 - B2 

május 12., vasárnap 

09:00 7. helyért
11:00 5. helyért
13:00 Bronzmeccs
15:00 Döntő 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...