A bankjegyek ellenértékét régen a jegybank úgy szavatolta, hogy garantálta azok értékpénzre (aranyra vagy ezüstre) váltását, vagyis a papírpénz tulajdonos a bankban kérhette a névértéknek megfelelő mennyiségű arany- vagy ezüstpénzt. Például az 1847-ben kibocsátott osztrák százforintoson úgy szólt az írás, hogy a bankjegy átadójának a bank annak értékét ezüstben kifizeti. „Die privilegierte Österreichische National-Bank bezahlt dem Überbringer gegen diese anweisung Hundert gulden Silbermünze.”

Ma már nincs nemesfém alapú monetáris politika, azaz a jegybankoknak megszűnt a nemesfémre váltási kötelezettsége, a bankjegyek fedezetét az ország gazdasági teljesítőképessége és a pénzbe fektetett bizalom fedezi.

A papírpénz a kínaiak találmánya, amely a 7. században a Tang-dinasztia alatt jelent meg, szélesebb körben azonban csak később terjedt el. Az első papírpénzeket Kínában a 10. századtól bocsátották ki császári rendeletre.

Az európai pénzjegyek Velencében alakultak ki a kereskedelmi váltókból. A váltó ígéret későbbi fizetésre, vagyis a váltó birtokosa a váltót a névértéknek megfelelő értékpénzre tudta váltani.

Az első magyar kiadású bankjegyek az 1848-49-es szabadságharc idején kerültek forgalomba, kibocsátójuk a Magyar Kereskedelmi Bank volt.

Kossuth-bankó (hivatalosan forint) néven nevezik azokat a bankjegyeket, amelyeket az 1848. és 1849. években a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a forradalmi kormány kincstára és az Országos Honvédelmi Bizottmány megbízására bocsátott ki. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatti területein ez volt forgalomban. Váltópénze a krajcár volt, 1:100 arányban.

1848. március 15-től kezdve a nagy pesti nyomdák részt vettek a pénz előállításában. Grimm Vince és Landerer Lajos is együttműködött a forradalmárokkal.

Mint az állami bankjegynyomda alkalmazottja, Tyroler József réz- és acélmetsző kollégájával, Wachtler Fülöppel készítette a Kossuth-bankók kliséit (nyomólemez). A nyomda az Invalidus-ház (ma a Fővárosi Önkormányzat) szárnyépületében, a Városház u. 9-11. alatt üzemelt. Bár a felvidéki papírmalmok már osztrák kézen voltak, de a nehézségek ellenére is tudott papírt szerezni a bankjegynyomáshoz.

A bankjegynyomda követte a kormányt Debrecenbe, itt a Debreceni Református Kollégium déli szárnyának első emeletén volt a Pénzügyminisztérium, és a földszinten nyomták a Kossuth-bankót. Később a nyomda Szegedre és Aradra költözött, majd a szabadságharc végén Lugoson működött. Conlegner Károly igazgató parancsára Lugoson a Temes folyóba süllyesztették a sajtolót a nyomólemezekkel együtt.

Az 1848 márciusában felálló Batthyány-kormány pénzügyminiszterének, Kossuth Lajosnak az érdeme az önálló bankjegykibocsátás, mely a szabadságharc és a nemzetgazdaság működtetésének volt az alapja. A pénzügyminiszter 1848. május 1-jei keltezésű 1 és 2 forintos bankjegyeket, valamint kincstári kamatos utalványokat 50, 100 és 500 forintos címletekben kívánt létrehozni.

Magyarország egyetlen bankja, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Havas József elnök vezérletével 1848. június 17-én szerződésre lépett a magyar állammal (az állam részéről Kossuth Lajos pénzügyminiszterrel), melynek értelmében a magyar kormány öt millió forint fedezetet tett le a banknál valóságos aranyban és ezüstben, amiért cserébe a pénzintézet vállalta a bankjegyek kibocsátását, kezelését és biztosítását.

A kibocsátott bankjegyekből aztán ötmillió forintot átvett az állam, míg egymillió forintot kamat nélkül, 21 és fél milliót pedig 3%-os kamatra a bank kapott kölcsön. A pénzért cserébe a bankjegykezelést, kibocsátást és visszaváltást a Kereskedelmi Bank külön díjazás nélkül volt köteles teljesíteni, valamint köteles volt a teljes kölcsönösszeget a hazai kereseti ágak felsegítése céljából (kellő biztosíték mellett) rövid lejáratú belföldi kölcsönökbe fektetni.

Miután megkezdődtek a harci események, Kossuth a honvédség gyors felfegyverzése érdekében döntött a 100 forintos bankjegyek kibocsátásáról is. 1848 végéig, amikor is az 1 695 718,48 pengő forintnyi fedezettel szemben a banknak 3 377 220 pengő forintnyi jegye volt forgalomban.

E mögött a pénz mögött már nem volt megfelelő arany és ezüst fedezet, csak az új magyar állam gazdasági ereje. Ráadásul Windischgrätz herceg 1849. április 6-án lefoglalta az akkor ott rendelkezésre álló 1 780 718,48 konvenciós forintértékű ércfedezetet, és az osztrák csapatok visszavonulásakor magával vitte. Ez anyagilag súlyosan megrendítette a bankot, amely ennek ellenére talpon tudott maradni.

1849. július 28-án az akkor már Szegedre szorult képviselőház utolsó ülésén az utolsó szónok a forradalmi kormány pénzügyminisztere Duschek Ferenc volt. Beszédében ismerteti, hogy az előző év augusztus végén megszavazott 61 millió államjegyből (vagyis Kossuth-bankóból) az eltelt 11 hónap alatt 59 milliót adtak ki, egyúttal kiemelte, hogy példa nélküli hogy ilyen kis összegből fedezték volna tizenegy hónapi háború költségét.

A Kossuth-bankó gazdasági működőképességének láttán ébredt rá arra a nemzetközi pénzvilág, hogy nemesfémfedezet nélkül is lehet monetáris pénzpolitikát folytatni, és hiteles, megbízható papír bankjegyeket forgalmazni.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

https://mult-kor.hu/

Borítókép: https://gondola.hu/