Köszönet az ápolóknak!

Május 12. az ápolók és ápolónők nemzetközi világnapja. A Soproni Gyógyközpontban is megemlékeztek a jeles alkalomról, dr. Molnár Sándor PhD főigazgató és Farkas Andrea ápolási igazgató mondott köszönetet a szakdolgozói közösségnek a betegellátásban nyújtott kiemelkedő szolgálatáért.

Az ápolók nemzetközi napját egy brit ápolónő, Florence Nightingale születésnapján ünneplik világszerte. A Lámpás Hölgyként is ismert ápolónő 1820. május 12-én született. Már életében legendává vált, hiszen az 1853-56-os krími háború idején a megfelelő ellátás megszervezésével nagyságrendekkel csökkentette a halálozási arányt a katonai kórházában.

Ő volt, aki megfogalmazta: "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".

Florence Nightingale gondolatai a mai napig is érvényesek, hiszen ezzel a mentalitással kell mind a szakma, mind a betegek felé fordulni – mondta el ünnepi köszöntőjében dr. Molnár Sándor PhD főigazgató. - Ezt a szolgálatot tapasztaljuk mi is a Soproni Gyógyközpontban a betegellátás minden területén. A koronavírus okozta pandémia miatt az egész világon reflektorfénybe kerültek az ápolók. A járvány csillapodása után se feledjük azonban a munkájukat, hiszen most is ugyanolyan elkötelezettséggel dolgoznak a betegágyak mellett – tette hozzá.

fotó: Máthé Alexandra
Az Ápolási Tanács tagjai feltérképezik a kórház teljes ellátási területét, ezért jelképesen rajtuk keresztül szeretnénk valamennyi ápolónk és ápolónőnk áldozatos és lelkiismeretes munkájáért köszönetet mondani – hangsúlyozta dr. Molnár Sándor PhD főigazgató.

Mintegy 860 szakdolgozónk egy emberként, egymást támogató közösségként áll helyt a napi betegellátási feladatokban. A járvány miatt számos kihívás elé néztünk, ami folyamatos alkalmazkodást és egymás kölcsönös segítését kívánta meg.

Az elmúlt időszakban a kórház szakdolgozói példaértékű munkát végeztek – mondott köszönetet Farkas Andrea ápolási igazgató. Egyben kérte, hogy továbbra is ilyen szakmai alázattal és lelkesedéssel segítsék Sopron és a régió betegeinek ellátását.
fotó: Máthé Alexandra

A rendezvény végén fehér rózsával, az ápolás jelképével köszöntötték az Ápolási Tanács tagjait.

fotó: Máthé Alexandra

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek