| 2021. április. 5. | 2 perc olvasás

Köszönet azoknak, akik húsvéthétfőn is a járvány elleni védekezést segítik

Süteménnyel mondott köszönetet az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak húsvéthétfőn Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. Az oltóponton az ünnepnapokon is gördülékenyen zajlik a vakcinák beadása, az oltottak száma megközelíti a húszezret.

Egy idősek otthonában és a soproni oltóponton is süteménnyel köszöntötte az ott dolgozókat 
Barcza Attila. Sopron és térsége országgyűlési képviselője ezzel a gesztussal méltatta azok munkáját, akik az ünnepek alatt is azért dolgoznak, hogy gördülékenyen haladjon a járvány elleni védekezés. – Szerettem volna kifejezni köszönetemet minden orvosnak, minden egészségügyben dolgozónak, ápolónak, önkéntesnek és katonának, akik helyt állnak az év minden napján. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ünnepen kifejezzük hálánkat az itt helytállóknak, ezért egy jelképes ajándékkal érkeztem, illetve meglátogattam a Szent Benedek Idősek Házát, ahol a dolgozóknak és ott élőknek adtam át egy kis kedvességet – mondta el Barcza Attila. 


fotó: Griechisch Tamás

A soproni oltóponton húsvéthétfőn is az országos tervnek megfelelően zajlik a regisztráltak beoltása. Jelenleg az itt beadott vakcinák száma megközelíti a húszezret. A mai napon mintegy 630 fő kapja meg az oltást.  A behívottak előre megbeszélt időpontban érkeznek, a szabályokat betartva várakoznak.  Az oltóponton dolgozók munkáját több, mint egy hete önkéntesek is segítik. - Mióta idejárunk, látjuk, hogy rendkívül nagy teher van az egészségügyi dolgozókon. Ha ebből egy kicsit levehetünk a vállukról, akkor azt nagyon nagy örömmel tesszük, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy minél gördülékenyebben, gyorsabban menjen az oltás, hogy mielőbb visszatérhessünk a normális életünkhöz – mondta el Molnár Anikó, a Soproni Színház színművésze, aki önkéntes segítőként dolgozik az oltóponton. 


fotó: Griechisch Tamás

A kórház menedzsmentje napi szinten mond köszönetet mond a dolgozóknak azért az embert próbáló teljesítményért, amit végeznek. - Azt hiszem, hogy most már több, mint egy éve az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát vállaltak a járvány kezelésében, megfékezésében, a betegek gyógyításában. Ez a munka a magyar egészségügy történetében egyedülálló. Ez az a plusz teljesítmény, amit meg kell köszönni minden résztvevőnek. A kórház menedzsmentje napi szinten köszönetet mond. – emelte ki Dr. Kulcsár Dániel, a Soproni Gyógyközpont orvosigazgatója. 


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek