| 2017. szeptember. 29. | 1 perc olvasás

Köszönjük Kata!

Pénteken a 2017/18-as szezon nyitányaként elbúcsúztatták a profi kosárlabdázástól visszavonuló Honti Katát a Novomatic Arénában.

A csapatok bemelegítése után felvonták a 2016/2017-es szezon Magyar Kupa elsőségnek és bajnoki aranyéremnek emléket állító két zászlót.


fotó: Griechisch Tamás

A búcsúztatáson a kivetítőkön Honti Kata pályafutásának pillanatait láthatta a közönség, majd a kosárlabázó mezét felvonták a Novomatic Arénában. A 11-es számú mezt Honti Kata kitartó szolgálatának tiszteletére visszavonultatta a klub. Egykori edzői, játékostársai és a soproni klub munkatársai  egy-egy szál sárga rózsával búcsúztak a Sopron Basket ikonjától. 


fotó: Griechisch Tamás

Zárásként, Barcza Attila önkormányzati képviselő az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottság elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: ez az esemény is azt mutatja, hogy Sopron a magyar kosárlabdázás fellegvára. Ezt bizonyítja a tavalyi bajnoki cím, immáron 11. alkalommal és a kupagyőzelem.

Barcza Attila hozzátette: fontos időszak ez, hiszen a kormány, a soproni önkormányzat is támogatja sportot. Az aréna felújítása is ennek része volt, amely immár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmassá vált. A továbbiakban pedig a Novomatic Aréna közvetlen környezete is megújul, melyre nagyságrendileg 100 millió forintot fognak költeni. Az utánpótlásakadémiai szintet elérte a város, a folyamatos fejlődéssel 400 soproni fiatal gyermek napi sportolását biztosítja az önkormányzat.


fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepi program végén elkezdődött az 2017 / 2018 -as bajnoki szezon, melyet a soproni csapat győzelemmel kezdett a BEAC - Újbuda ellen.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek