Új hagyományt indított útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a népszavazás centenáriumi emlékévében. Harkán, az egykori lőtér helyén egy Hűség-erdőt hoznak létre.
"A Soproni Egyetem elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés irányában, amely szemlélet az Egyetem négy karán - a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban egyaránt - nagy hangsúlyt kap, valamint fontos tényezővé vált a mindennapi működés során is. Az intézmény felkerült a legzöldebb, környezettudatos egyetemek világranglistájára, a széles körben elismert Green Metric rangsorba is, amelyen reményeink szerint már az idén tovább javíthatjuk meglévő pozíciónkat" - mondta prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.
Az egyetemisták saját maguk ültették el a facsemetéket a Tanulmányi Erdőgazdaság szakembereinek segítségével. Az egyetem minden kara képviseltette magát a környezetszépítő kezdeményezésben.
fotó: Máthé Alexandra
„A Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a népszavazás 100. évfordulójának tiszteletére Hűség-erdőt hoz létre. A fenntartható jövő egyik alapja a fával borított területek növelése és a környezetünk zöldebbé tétele. A vállalásnak köszönhetően 773 facsemetét, köztük kocsányos tölgyeket és cserjéket, ültettünk el a Hűség-erdőben” – tudtuk meg dr. Folcz Ádámtól, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. termelési és kereskedelmi igazgatójától.
A Soproni Egyetem fontosnak tartja az erdőterületek bővítését, amely kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fásítás a világon a leghatékonyabb, ember által véghez vihető szén-dioxid-megkötő tevékenység, ezért is bír nagy jelentőséggel minden egyes elültetett fa, így a Hűség-erdő folyamatos bővítése is. Az idei évtől kezdve minden esztendőben annyi új fát ültetnek el, ahány diák megkezdi tanulmányait az adott évben a Soproni Egyetemen.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F69%2Fad%2Fdsc01659_n2x9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2Fc4%2Fdsc01666_yz78.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F60%2Fc4%2Fdsc01673_e7ns.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2Fd4%2Fdsc01680_ifo6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F22%2Fba%2Fdsc01681_mubg.jpg)