| 2021. december. 5. | 2 perc olvasás

Közel volt a bravúrhoz a DVTK a Sopron ellen, nagy csatában őrizte meg veretlenségét a címvédő

Óriási küzdelemben a Sopron Basket 61-56-os győzelmet aratott a DVTK otthonában a 10. forduló rangadóján. A címvédő a negyedik negyedben fordította a maga javára az összecsapást.

Komoly nemzetközi sikerből érkezett mindkét csapat erre a rangadóra. A házigazda DVTK az Európa Kupában kulcsmeccset nyert egy török rivális ellen. A Sopron pedig az Euroliga csoportja élére állt a francia bajnok legyőzésével. Hamar kiderült, hogy egy kemény és küzdős meccset láthatunk. Közel két percet kellett várni az első találatra, ami Aho Nina nevéhez fűződött, majd újabb másfél perccel később Nevena Jovanovic egyenlített. Az egész első szakaszt ez a pontszegény, fej-fej melletti csata és hullámzás jellemezte. Egyik fél sem tudta tartósan magához ragadni a kezdeményezést. Előbb 5-2-es miskolci vezetés után 7-5-re fordított a Sopron, majd 11-7-nél ismét a hazaiak jártak előrébb. Az ekkor megszerzett előny a negyed végéig kitartott a DVTK-nak. 10 perc után 13-11-re mentek. Az első szakaszban a hazaiak 18-ből 5-öt, a soproniak 14-ből 4-et értékesítettek mezőnyből. Óriási kérdés volt, hogy melyik csapat tud lendületbe jönni a második szakaszra. Ez a DVTK lett: nem telt el két perc, amikor Milica Jovanovic triplája után 20-13-ra módosult az állás. Gáspár Dávid időkérése után a Sopron 22-18-ra felzárkózott Jelena Brooks és Határ Bernadett villanásaival.

A folytatásban azonban ismét a DVTK akarata érvényesült. Milica Jovanovic újabb triplát értékesített, majd Cheridene Green és Kiss Angelika is betalált festékből. A különbség 31-20-nál 11 pontra ugrott. A félidő hajrája több fordulatot is hozott. Előbb Nevena Jovanovic triplájával felzárkózásba kezdett a Sopron. Völgyi Péter 31-25-nél időt is kért, mely után újra elszakadtak 8 egységgel a hazaiak. Végül Fegyverneky Zsófia triplája tett pontot a félidő végére, 35-30-ra alakította az eredményt.

A harmadik etap első három percét Határ Bernadett és Cheridene Green kosárváltásai jellemezték, így a különbség maradt öt ponton a felek között. Soproni oldalon hosszabb kosárcsend után Nevana Jovanovic, Jelena Brooks és Gabby Williams is betalált. Ennek köszönhetően 41-41-nél egyenlített a címvédő. A DVTK-nak azonban erre is volt válasza. Bernáth Réka távolról bizonyult eredményesnek, de ki kell emelni Keyona Hayest és Aho Ninát is. 51-43-nál 10-2-es szériát futottak a hazaiak. A harmadik negyedet Aby Gaye duplája zárta, amivel 51-45-re visszajött a Sopron.

A negyedik etapban tovább erősített védekezésén a vendég gárda. A támadásbeli lehetőségek az első két percben még kimaradtak, de amikor Nevena Jovanovic és Határ Bernadett is kedvező helyzeteket harcolt ki, gyorsan le tudta dolgozni hátrányát a Sopron. 51-51-nél már egyenlő volt az állás. Két percre befagyott az eredményjelző. Pontosan tudta mindkét fél, hogy aki ismét lépéselőnybe kerül, az jó eséllyel megnyeri a rangadót. Ez a Sopron lett. Fegyverneky Zsófia és Jelena Brooks 55-51-es vezetéshez jutatta csapatát, ami egy 12-0-s futást jelentett a címvédőtől. Cheridene Green és Milica Jovanovic találatai után még felcsillant az esély a hazaiak előtt, de erre Határ Bernadett mindkét alkalommal azonnal válaszolt. Ezzel átlépte a center a 20 szerzett pontot. Az utolsó percben Jelena Brooks sportszerűtlen faultja után még adódott esély a DVTK előtt, de ebből mindössze egy pontot ért el. A végeredményt Gabby Williams két büntetője alakította ki. Idei eddigi legnehezebb bajnoki meccsét 61-56-ra nyerte a Sopron.

Legnépszerűbb cikkek