Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Svábhegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 1856-ban létesült a fővárosban.
A Budai vár vízellátását már Zsigmond király alatt is szivattyús vízművel biztosították, majd Mátyás király a Svábhegy forrásait vezette a Várba.

A vizet nem „nyersen” használták fel, azt kavicsos és homokos szűrőn átvezetve, valamennyire tisztították.
A gőzgép kivitelezésnek és a vízmű átépítésének munkálataira Clark Ádámot kérték fel, aki a költségeket 14 ezer forintban határozta meg. Az építkezés gyorsan zajlott, a berendezést 1856. január 16-án helyezték üzembe. Az új szerkezet napi 2000 köbméter szűrt vizet szivattyúzott fel a várba. Nemcsak a 8 közkutat látta el, hanem a 6200 méter hosszú vízvezetéken keresztül 38 épületbe juttatta el a vizet, így Budán a váron kívül a Tabánt, a Vízvárost és a Krisztinavárost, összesen 40 ezer embert látott el.

A folyóktól és forrásoktól messze lévő települések azért jöhettek létre, mert csupán néhány méterre kellett leásni a földbe ahhoz, hogy megfelelő minőségű ivóvizet találjanak. A vízvezeték-hálózat iránti igény a királyi székhelyek kialakulása során jelent meg. Az udvartartások vízigényének kielégítése bonyolult feladat volt, amelyhez ki kellett dolgozni a megfelelő rendszert.

A XIII-XIV. században minden vár rendelkezett saját kúttal és víztározó tartályokkal, hogy az ostromok idejére biztosítani tudják a bennrekedtek ivóvízellátását.
A ciszternák és kutak vízhozamát a gyorsan fejlődő városok, Kassa, Pécs, Esztergom, Pozsony és Buda próbálták meg vízvezetékkel kiegészíteni. A vízellátásra háromfajta lehetőséget vettek igénybe: gravitációs csatornát, nyomás alatti vezetéket és emberi vagy állati erővel működtetett szivattyút. A legáltalánosabb műszaki megoldást kétségkívül a gravitációs vezetékek jelentették.

A visegrádi királyi palota vízellátását a hegy sziklái között fakadó források gravitációs úton biztosították. A hegy forrásainak vizét vastag keresztmetszetű kővályukban vezették. Ezekből fa-, cserép-, ólom-, esetenként vörösréz csövek ágaztak el, s látták el vízzel a különböző csorgókat, kőszökőkutakat, vízfeleslegük pedig a szennyvízcsatorna tisztítására szolgált.
A palota luxusberendezései közé tartozott a fürdő. A fürdőházban két tüzelőtér és egy kőből faragott kád maradványai kerültek elő. A kemencék tűztere feletti kőrácsokon patakköveket helyeztek el, ezeket hevítették, és az izzó köveket vízzel lelocsolva a forró gőzben fürödtek. A fürdőház dézsáiban hideg víz volt, s amikor a fürdőzők teste felmelegedett, ezzel a hideg vízzel frissítették fel magukat.

Forrás: https://moly.hu/

https://pestbuda.hu/

Borítókép forrása: https://pestbuda.hu/