A Soproni Ünnepi Hetek is kap abból a 250 millió forint összegű keretből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozott létre a vidéki és határon túli magyar fesztiválok támogatására az idei költségvetésben. A Nemzeti Kulturális Alap fesztiválfinanszírozásra fordítható keretét ezzel egyidejűleg 200 millió forinttal emelte meg a minisztérium, a vidéki és határon túli fesztiválok így összesen 806 millió forint állami támogatásban részesülhetnek – írja az MTI.
Közben már körvonalazódik az idei ünnepi hetek programja: június 17-től július 10-ig tart a fesztivál, és 7 helyszínen kínál programokat. A rendezvénysorozat gerincét a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház előadásai adják: az évadot Mozart Varázsfuvolája nyitja. A Fő téren a hagyományokat folytatva június 17. és 19. között a Szentivánéji Álom – Sopron Folkfesten kirakodóvásár, népzene, világzene, szórakoztató tánczene várja a látogatókat, július 8-án a Boban & Marko Marković Orkestar, július 9-én pedig a Budapest Jazz Orchestra ad koncertet.
Két rangos kiállítás is nyílik: a Munkácsy-teremben az idén 15 éves Soproni Fotóművészeti Kör jubileumi tárlata lesz látható június 8-tól július 10-ig, a Festőteremben pedig június közepétől Fehér Zoltán festőművész képeit láthatják.
Az Erzsébet-kertben a nemzetközi fúvószenekari találkozóval indul a szabadtéri zenepavilonok koncertjeinek sora: vasárnaponként felváltva az Erzsébet-kerti és a Várisi Zenepavilon ad helyet különböző műfajokban játszó zenekaroknak. Idén sem maradhat el a Soproni Tündérfesztivál, amelyet június 25-én, 9. alkalommal rendeznek meg a Deák téren.
A Soproni Tavaszi Napok a közelmúltban zárult, ezen a fesztiválon több mint 5000 látogatót fogadtak. A közönség körében népszerűek voltak az Orlai produkció színházi előadásai, az Alma együttes húsvéti játszóházzal összekötött koncertje, a L’art pour l’art társulat estje, és sokakat vonzott az első alkalommal Sopronba látogató WAMP művészpiac, valamint a höveji csipkét bemutató kiállítás is.