| 2 perc olvasás

Középpontban a születés

A perinatális ellátásban részt vevő szakembereknek tartott interaktív tudományos találkozót a Soproni Gyógyközpont. A rendezvény egy jelképes sétával indult a kórház parkjában, majd a gyermekágyas, újszülött és koraszülött részlegek bemutatása után szakmai előadásokkal zárult.

A találkozó kezdeményezői az ELTE Perinatális szaktanácsadó szak oktatói voltak, akik korábban már számos hazai szülészeti intézményt meglátogattak. Programsorozatukkal azokat a szakembereket szólítják meg, akik a várandósság és a szülés során a családokat segítik. A szakmai fórumon a kórházi perinatális ellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók mellett védőnők, szülésznők és a területi családvédelem szakemberei is részt vettek.

Fotó: Soproni Gyógyközpont 
A rendezvény célja, hogy a társszakmák képviselőinek figyelmét is felhívjuk a szülésélmény minőségének fontosságára, valamint az édesanyára, a babára és a családokra gyakorolt élettani és lélektani hatásaira

– mondta a szakmai találkozó kapcsán prof. dr. Varga Katalin, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a perinatális szaktanácsadó szak alapítója.

A program egy „Születésért sétával” indult a kórház parkjában, az útvonal érintette a perinatális ellátáshoz kapcsolódó szakmai egységek épületeit. Ezt követően az ELTE oktatóinak delegációját dr. Gelencsér Éva osztályvezető főorvos vezette körbe: bemutatta a szülőszobai, újszülött és gyermekágyas ellátás helyszíneit, valamint a perinatális intenzív centrum tevékenységét.

Fotó: Soproni Gyógyközpont 

A szakmai nap az ELTE oktatóinak előadásaival zárult. A prezentációkban szó esett a magzati és újszülöttkori kötődési jelzések rendszeréről, valamint a természetes szülő-gyermek kötődést erősítő helyzetekről is. A résztvevők gyakorlati példákkal, esetbemutatásokkal illusztrálva ismerhették meg a születést követő regulációs zavarok eredetét és azok gyógyítási lehetőségeit. Az előadásokat követően szakmai párbeszédre és kérdések feltevésére is lehetőség nyílt.

Fotó: Soproni Gyógyközpont 
Örömmel láttuk, hogy összejövetelünkön a perinatális ellátás különböző fázisaiban és helyszínein dolgozó kollégák együtt beszélték meg tapasztalataikat, és élénken érdeklődtek a szülés közeli ellátáshoz kapcsolódó legfrissebb tudományos eredmények, illetve képzési lehetőségek iránt. A program rávilágított arra is, hogy a szakemberek részéről nagy az igény a szakterületeket összekötő, élő kapcsolattartásra

– értékelte a szakmai találkozót összegzésében dr. Gelencsér Éva osztályvezető főorvos.

 

Legnépszerűbb cikkek