Közgazdász szakest: fontos a hagyományőrzés

  2020. március 5. - www.sopronmedia.hu

A Soproni Egyetemen mindig is fontos volt a selmeci diákhagyományok ápolása. Sajátos világba nyerhetett betekintést, aki részt vett egy szakestélyen. Régi hagyományt elevenítettek fel a csütörtök este tartott Közgazdász Szakesten, a város vezetése is meghívást kapott a rendezvényre.

Dr. Farkas Ciprián polgármester örömmel tett eleget a meghívásnak, a szakest elnöke mellett,  a főasztalnál kapott helyett. Dr. Sárvári Szabolcs jegyző is a meghívottak között volt.

„Nincsen Sopron egyetem nélkül és hiszem, hogy az egyetem sem létezhet Sopron nélkül. Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek, hiszen elődeim minden szakestélyen részt vettek. Teljes mértékben nem tudjuk feléleszteni ezt a hagyományt, de a jövőben is szívesen vesszük, ha invitálnak minket a szakestekre - mondta dr. Farkas Ciprián polgármester.

Hangsúlyozta:  az egyetem hagyományai a város kulturális örökségének részét képezik, az egyetemi polgárság az elmúlt száz évben szervesen beépült Sopron életébe. A város büszke arra, hogy otthont adhat az intézménynek és fényes jövőt remél neki.

dr. Farkas Ciprián polgármester a közgazdász szakesten

dr. Farkas Ciprián polgármester a közgazdász szakesten

Fotó: Griechisch Tamás

A selmeci hagyományok szellemében gyűltek össze a hallgatók és az oktatók. Az este a végzős diákokról szólt, ami valójában a valéta szakestély, hiszen a szokások szerint a ők most búcsúznak a várostól és egymástól is.

- A május 6-ai valétálás előtt már nincs több nagy volumenű rendezvényünk, ilyenkor közösen nótázunk, történeteket mesélünk a diákéveinkről – foglalta össze az est lényegét Németh Csaba Károly, a közgazdaságtudományi kar valéta - elnöke. 

Fotó: Griechisch Tamás

A szakestély lényege a rituális szabályok szerinti ivással egybekötött együttes nótázás, jókedv, humor, barátságos együttlét. Ez egy ünnepélyes alkalom, nem szabad túl gyakran tartani, inkább kevesebbszer, de jól meg kell szervezni. Célja a kulturált szórakozás, ehhez csak eszköz az ital. Fontos, hogy mindenki megtiszteltetésnek vegye, hogy meghívták egy szakestélyre és ott ennek megfelelően is viselkedjék. A selmeci diákhagyományok az egyetemmel költöztek Sopronba, már több mint száz éve színesítik a város mindennapi életét, nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy ez így is maradjon.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...