| 2018. december. 3. | 4 perc olvasás

Közmeghallgatás: útfelújítás és közvilágítás a középpontban

Szembe jönnek az autók, kerékpárosok az egyirányú utcában. Útfelújításokra és a közvilágítás bővítésére, valamint veszélyes hulladékok gyűjtésére lenne szükség. Élelmiszerboltot az Aranyhegy útra és fekvőrendőrt a Halász utcába. Ezek voltak a lakosok fő kérései, felvetései a közmeghallgatáson.

Az előző évekhez hasonlóan idén is sokan jöttek el a közmeghallgatásra. Dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Simon István alpolgármester illetve Dr. Sárvári Szabolcs jegyző és Dr. Kovács Gábor aljegyző fogadta a kérdéseket.Elsőként a város jegyzője ismertette azokat az intézkedéseket, amik a tavalyi közmeghallgatás javaslataira alapultak. 

Tavalyi felvetés volt, hogy kevés a parkolóhely a Fertőrákosi Barlangszínháznál. A jegyző elmondta: a Pro Kultúra közzétette a parkolással kapcsolatos tudnivalókat. A színház saját parkolóján túl 250 parkolót biztosít a Mitrász Kft. erre a célra. 2017-ben kértek több nyilvános illemhelyet is a lakosok Sopronba. Elhangzott: a Zöld Város Programban a belvárosi fejlesztések részeként az Árpád utcai parkolóházban, a Pap rétnél és a Várkerületen is lesznek új helyiségek.

A Magyar Közút kezelésben lévő utakra is volt panasz. Itt Dr. Sárvári Szabolcs kifejtette: több felújítást is indít a közútkezelő. Például a „Piknik út” is megújul. Az út és járdaépítésre a családi házaknál pályázati lehetőség áll rendelkezésre: építőközösségek juthatnak támogatáshoz. A rendelőintézet állapotára a Selmeci utcában kialakítandó modern intézet jelent majd megoldást. A Volt Fesztivál „járdahelyzete” is megoldódott tavaly óta: szétválasztották a gyalogosokat a közúti közlekedésétől. A piac is megújulhat: a Táncsics utcában kialakítandó Vásárcsarnok terve, előkészítése véget ért. Megkezdődött a Modern Városok Program keretében a Lenck-villa felújítása.


fotó:Griechisch Tamás

Az írásban feltett kérdések következtek a napirendben. Dr. Fodor Tamás, valamint  a hivatal illetékesei és a cégek, szervezetek képviselői válaszoltak. 

Kevés a világítás a Fő tér épületeinél - állt egy lakossági felvetésben. - A míves lámpák nem világítanak. A polgármester válaszában elmondta: a falikarok már működnek a megyeházánál. Az izzókat kicserélték, lámpatesteket újítottak fel. Jelezték azt is a üzenetben, hogy a Pap rétnél a járda egy része le van zárva, veszélyes a gyalogos közlekedés. A város a kivitelezővel felvette a kapcsolatot, intézkedett.

Egy javaslat szerint a városi könyvtár a Pócsi utcába nem a megfelelő körülmények között működik. Továbbá szeretnének fiókkönyvtárat a Jerevánra. Dr. Fodor Tamás elmondta:  a könyvtár homlokzata  megújult, ablakcsere, hőszigetelés megvalósult. Felújítják a földszinti vizesblokkokat, javulnak a körülmények. A jereváni fiókkönyvtár ötlete szakmailag is helytálló, a megfelelő helyszínt keresik. Előzetesen, írásban felvetett téma volt a város létszámával kapcsolatos kérdés. Itt elhangzott:a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint közel 64 ezer fő él Sopronban.

Egy másik felvetésben azt írták: a  Vándor Sándor utcában nagyon nagy a forgalom a Sörgyár logisztikai, beléptetési rendszere miatt. Nagy a zaj és fényártalom. A város felvette a kapcsolatot a gyár vezetőségével, hogy - főként éjjel - ügyeljenek a nyugalomra. Folyamatosan ellenőrzik a teherautók útvonalát. Ha az elkerülő megépül, csökkenhet majd a forgalom, addig is folytatják az egyeztetést.


fotó: Griechisch Tamás

A jelenlévőknek lehetőségük volt arra is, hogy felszólaljanak. Ha kérdésükre vonatkozóan nem kaptak kielégítő választ, 15 napon belül írásban megkapják azt. Az egyik helyi borász a Nemeskúti út felújítását kérte. Balf és Fertőrákos között van egy életveszélyes út, ami veszélyezteti a turisztikai fejlesztést, ennek a megújítása fog megvalósulni a közút által 2019-ben. Ez az első lépés, majd a következő a Nemeskúti út, melynek hasznában és fontosságában egyetértünk- válaszolt Dr. Fodor Tamás.

Festékesdobozok - mint veszélyes hulladékok - begyűjtéséről is gondoskodni fognak. A Halász utcában kevés a zebra, fekvőrendőrrel lehetne fokozni a biztonságot - vetette fel egy jelenlévő. A polgármester elmondta: vizsgálják a Halász utca esetét. A gyalogátkelőhelyek kialakítása folyamatban van. A rosszul látható átkelőknél 5-10 helyszínre tudnak plusz fényforrást kihelyezni évente.

A József Attila lakótelepnél a  gyermekotthon gazdátlan, elhanyagolt - mondta egy résztvevő.  A város a fenntartónak írt levelet. Ebben kérték, hogy legalább az állagmegóvását és a kert elzárását biztosítsák. Eltökéltek a megoldásban, de nem önkormányzati tulajdon az épület. Funkciójára tettek javaslatot az államnak. Az Alsólőverek felől szeretnének aluljárót az állomáshoz a lakosok. Tervek vannak a gyalogos és közúti forgalom biztosítására is. A Csengery utca gyalogátkelőhelyeit ki kell világítani - a zebrákhoz jövő évben lesznek új lámpák, a közútkezelő közreműködése nélkül.


fotó:Griechisch Tamás

Az Aranyhegy utcába szeretnének élelmiszerboltot az ott élők. Zsúfoltságra, a lakásokkal való visszaélésre panaszkodtak. -Szerettünk volna boltot nyittatni, egy kis hálózatot, de ők visszaléptek. A lakosság javaslatát várjuk. A szabad munkavállalás európai alapjog, nem lehet megtiltani, hol vállaljanak munkát az emberek. Nálunk jobbak a lehetőségek, csábítóak. Ezt nem lehet adminisztratív eszközökkel kizárni. Sopron egy befogadó város. Sok soproni dolgozik Ausztriában, az ő munkaerejüket is pótolni kell - reagált az elhangzottakra Sopron polgármestere. Dr. Sárvári Szabolcs jegyző hozzátette:  az illegális szálláshelyeket a katasztrófavédelemmel derítik fel és bírságolnak. Várják a helyszínek bejelentését.

A sok eső elönti a garázsokat, aluljárókat. Mit lehet tenni? –szólt egy újabb kérdés. Dr. Fodor Tamás elmondta: rendkívüli helyzet volt a nagy eső. A vízművel együttműködve folyamatosan tárják fel a kiszküszöbölhető műszaki problémákat. 

A rendőrségtől egy statisztikai adat is elhangzott az ülésen: 2010-ben 2431 bűncselekmény volt Sopronban, 2017-ben ez a szám 1788 volt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek