A köztisztviselők napját ünnepelték pénteken Sopronban, a városházán. Az ünnepségen számos elismerést osztottak ki, a legrangosabb díjat, a Thurner Mihály-emlékgyűrűt idén Kissné Koncz Erikának, a Belső Ellenőrzési Iroda munkatársának ítélték oda.
A díszteremben tartott ünnepségen az okleveleket dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint dr. Sárvári Szabolcs jegyző adta át.
Fotó: Horváth Ádám Bence
– A modern államok működésének alappillére a végrehajtó hatalom. Országosan is, és helyileg is. A végrehajtó hatalom emberei pedig a köztisztviselők, akik hogyha hatékonyan és nagy elkötelezettséggel végzik a munkájukat, akkor az az egész ország működésén pozitívan meglátszik. Ez vonatkozik Sopronra is. A polgármesteri hivatal köztisztviselői hatékony munkájának köszönhető nagyon nagy mértékben, hogy így néz ki a város. A közhatalmat a közgyűlés gyakorolja, és a mi döntéseinknek a végrehajtói pedig a városháza hivatalnokai. Köszönjük a munkáját az igazgatási osztálynak, a városüzemeltetésnek, a városfejlesztési osztálynak, a szociális osztálynak és természetesen a jegyzői irodának is! Ezek egybehangzó, koordinált működésének hiányában nem ilyen lenne a városunk, ezért most, ezen a napon megköszönjük a munkájukat – fogalmazott dr. Simon István.
A legrangosabb elismerést, a Thurner-gyűrűt Kissné Koncz Erika belső ellenőrzési munkatárs vehette át.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Továbbá Sopron Közigazgatásért Oklevélben részesült Bodor-Katona Edit iktató ügykezelő, Botka Judit, az adócsoport csoportvezetője, Csapkó Krisztina számviteli ügyintéző, dr. Tengölics Tamás kamarai jogtanácsos, illetve Trantáné Oravecz Katalin intézményi személyzeti szakreferens.
Az ünnepség végén a kitüntettek megkoszorúzták a Városháza előtt álló Sopronyi-Thurner Mihály-szobrot.