| 1 perc olvasás

Kreatívipari konferencia a Soproni Egyetemen

A programon többek között a farmer kreatív felhasználásáról tartanak előadást, de érdekes információkat tudhatnak meg a kreatívipar sokféleségéről - a tervezőművészi alkalmazástól az ipari terméktervezésig - számos új ismerettel gazdagodhatnak az érdeklődők.

Molnár László szervező, a Soproni Egyetem tanára elmondta:

A konferenciánk alapját az a felismerés képezte, hogy 2022-ben találkoztunk a kreatívipar fogalmával, amelyet Sopronban is megtalálunk. A kreatívipar egy olyan iparág, ami a kreativitásra és a humántőkére épül, nem hagyományos értelemben vett iparág. A kreativitás és a 21. századi technológiák megfelelő otthonra lelnek.
Fotó: Griechisch Tamás

Dr. Farkas Ciprián köszöntő beszédében kiemelte:

Itt van az ős,z és Sopronban egymás kezébe adják a konferencián részt vevő szakmai gárdák a kilincset. Ez nagy örömünkre szolgál, most éppen Kreatívipari Konferencia veszi kezdetét a Soproni Egyetemen. Kreativitás nélkül nincs új ismeret, nincs új tudás, így a kreatívipar egy nagyon fontos ágazat. Láthatjuk, hogy Sopron nagyon kedvelt helyszíne a konferenciaturizmusnak, azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Legnépszerűbb cikkek