| 1 perc olvasás

Küldöttgyűlést tartott az IPA Sopronban

Küldöttgyűlést tartott az International Police Association (IPA) Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete. Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester is, aki beszédében a rendvédelmi szervezetek szerepét emelte ki.

A városvezető beszédében úgy fogalmazott: „Sopron városával hagyományosan jó kapcsolata van a rendőrségnek, a határőrségnek és a katasztrófavédelemnek, hiszen olyan szervezetekről van szó, amelyek a békét, a biztonságot és a rendet szolgálják és tartják fenn.” Kiemelte, hogy olyan időket élünk, amikor a rend és a biztonság iránti igény világszerte felértékelődött, és nagy jelentősége van azoknak a közösségeknek, amelyek ebben közre tudnak működni.

Fotó: Lendvai Bence

Az IPA idén fennállásának 35. évfordulóját ünnepli, a jubileumi rendezvényt szeptemberben tartják, a mostani esemény az éves beszámoló küldöttértekezlet volt.

 

Mészáros Mária, az IPA Magyar Szekció és a Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezet elnöke elmondta: az International Police Association a világ egyik legnagyobb nonprofit szervezete, 68 ország több mint 380 ezer tagját fogja össze. Hozzátette: „Arthur Troop angol őrmester 1950-ben azzal az álommal alapította a szervezetet, hogy a világ rendőreit nemre, fajra, felekezetre és rendfokozatra való tekintet nélkül egyesítse.”

Fotó: Lendvai Bence

A magyar szekció 1991-ben alakult meg, a megyei szervezet alapító tagja volt a hazai hálózatnak. Sopron a világon másodikként kapta meg az „IPA Város” címet.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek