Székely Annamária festőművész "Különféle pozíciók" című tárlatának megnyitóján Szőcs Géza grafikusművész köszöntötte a megjelenteket, majd Kéry Bálint Bence képzőművész foglalta össze a művésznő munkásságát valamint mutatta be a kiállításon látható alkotásokat.
Székely Annamária alkotói tevékenységében a geometriai elemek felhasználásával keresi a térábrázolás és térkompozíció közötti összefüggéseket, mindezeket valós térélmények segítségével ábrázolja. Az alkotásokon olyan terek, utcarészletek, épületek illetve épületegyüttesek vannak megörökítve amelyek között bárki megfordulhat. Ezek a hétköznapi, mondhatni szokványos látványelemek vannak áthelyezve egy másfajta látószögbe, esetenként nem valós térkonstrukciókkal kombinálva. Mindezeket gyakorta a szokványos kétdimenziós ábrázolásmód háromdimenzióssá tételével éri el.
A festmények azonban nem csak a művészi alkotás és a különleges látószögek megjelenítése miatt érdekesek, hanem több esetben igazán formabontóak is tárgyi valójukban. A látogató találkozhat olyan festményekkel, melyek tagoltan, több részből állnak össze egy egésszé, így engedve egy kis plusz játékot szemünk világának.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe0%2F56%2Ftorony5__f_z.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb3%2F37%2Ftorony6_catk.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4e%2F8d%2Ftorony7_enda.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdd%2F6c%2Ftorony1_3hod.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff0%2Ffa%2Ftorony8_66hq.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F67%2Fbe%2Ftorony4_d0r8.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F99%2F9f%2Ftorony2_j07k.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff3%2Fe6%2Ftorony3_viwu.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2Fbb%2Ftorony9_mrnk.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
A kiállítás 2017. március 24. és 2017. április 07. között tekinthető meg a Torony Galériában.
Nyitva:
Hétfő - csütörtök: 15.00 és 18.00 óra között.