A finisszázs hétvégéjén különleges csemegékkel várták a tárlatlátogatókat – élő zene és borkóstoló is szórakoztatta az oda látogatókat. Szombaton és vasárnap egész nap utcazene szólt a kiállótérben. 10:00-12:00 óra között békebeli verklimuzsika szólt, 14:00-15:00 között Migovics Zoltán harmonikázott a képek között, 16:00 óra után pedig Rogács László zongorázott az arra sétálóknak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb3%2Ff8%2Fdsc05377_5sbn.jpg)
A közönségszavazást a „Szent Mihály templom” című kép nyerte, hatalmas fölénnyel. A festmény a templom felújításának alkalmából született, a temető irányából ábrázolja az épületet egy rendkívüli megvilágításban. A második és harmadik közönség-díjazott mű az „Este” és a „Városkép a gazdanegyedből” elnevezésű alkotások lettek.
A magyar festészet napjára időzített finisszázson kisorsolták azt a szerencsés szavazót is, aki egy Grabner József festménnyel távozhatott a kiállításról. – Amikor Szekeres Krisztával a kiállítás rendezéséről beszélgettünk, én vetettem fel annak lehetőségét, hogy egy képet ajándékozzunk, Kriszta pedig hozzátette a saját ötletét, hogy sorsoljuk ki a festményt a szavazók között – mesélt a nyereményjáték részleteiről Grabner József festőművész.
Fotó: Fodor Regina
Grabner József Sass Lászlót, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnökét is megajándékozta egy festménnyel.
A önkormányzati képviselő beszédében méltatta a festő munkásságát: Sopron köztudottan az akvarellisták városa. A kiállítás látogatottsága is megmutatta, hogy az embereknek igen nagy örömet szerez az, hogy ha azt a környezetet látják derűsebben és hangulatosabban visszatükröződni, amiben élik mindennapjaikat.
A 80. születésnapját ünneplő festő alkotásait a látogatók három hétig tekinthették meg. Ez idő alatt több mint 2600-an fordultak meg a Festőteremben, a hétvégén pedig 450-en adták le szavazatukat az általuk legjobban kedvelt képre.
Fotó: Fodor Regina
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F70%2F80%2Fdsc05391_szxo.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F09%2F6e%2Fdsc05333_9msr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa1%2F3f%2Fdsc05336_i7bf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff9%2F9e%2Fdsc05343_fchf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb1%2F95%2Fdsc05349_gumf.jpg)