| 2024. március. 17. | 1 perc olvasás

Kupagyőztes a Sopron Basket

A címvédő Sopron Basket hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a győri Final Four vasárnapi döntőjében 73-71-re legyőzte a DVTK Hun-Therm együttesét.

A Sopron Basket 2006 óta minden kupadöntőben ott volt - ezekből 11-et meg is nyert -, de ezúttal Gáspár Dávid vezetőedző együttese ellen szólt, hogy alapemberei közül Fegyverneky Zsófia és Turner Yvonne sem volt hadra fogható.
    A finálé favoritjaként a tavaly bronzérmes DTVK-t emlegették, amely 17 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját, az Euroligában pedig bravúros meneteléssel bejutott a negyeddöntőbe, ahol 1-0-s vezetésnél csak egy sikerre volt a négyes döntőtől, de végül a francia Villeneuve d'Ascq jutott tovább.


    A Széchenyi István Egyetemi Csarnokban a nyitónegyed nagy részében a Diósgyőr vezetett, főként az amerikai Kaila Charlesnak köszönhetően. A folytatásban kilenc pontra ellépett Völgyi Péter együttese, de a kétszeres Európa-bajnok szerb Jelena Brooks révén a Sopron négy perccel később fordított. A piros-fehérek hat és fél perc alatt csak hat pontot hoztak össze, és a 19. percben már nyolc ponttal a címvédő volt előrébb. A nagyszünetben 45-39 állt az eredményjelzőn.
    Térfélcsere után érvényesült a miskolciak "hosszabb" kispadja, a kihívó Lelik Réka és az ausztrál Darcee Garbin dupláival fokozatosan ledolgozta hátrányát, és a zárónegyednek már 57-55-ös vezetésről vágott neki.

Ebben a negyedben hatalmas küzdelem zajlott a pályán, felváltva potyogtak a kosarak, a sorozatban 19. kupadöntőjét vívó Sopron az utolsó tartalékait is mozgósította. Tíz másodperccel a vége előtt a miskolciakat erősítő montenegrói Milica Jovanovic triplával kiegyenlített, de Brooks duplájára már nem érkezett válasz.

 

Legnépszerűbb cikkek