A 2017 őszén országjáró körútjára induló vándorkiállítás látványos installációs elemekkel és több mint kétszáz műtárggyal jeleníti meg a bemutatni szándékozott témát, amely ezúttal Sopronban, a Lábasházban látható 2018. április elsejéig.
A pénteki megnyitón Sass László önkormányzati képviselő, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket és idézte fel a kiállítás témájának a soproni és térségégbeli vonatkozásait. Hozzátette, hogy igazán különleges ez a gyűjtemény illetve kiállítás abból a szempontból is, hogy alapos betekintést enged az I. világháború olyan eseményeibe, amelyek ritkán kerülnek előterébe, ez pedig a hadiellátmány és az élelmezés.
A Lábasházban megnyitógondolatokat mondott Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM. Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka valamint Dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese is.
A kiállítást S. Nagy Anikó nyugalmazott főigazgató-helyettes és Spekál József mérnök ezredes rendezte, akik valóban olyan különleges tárgyi emlékeket jelenítenek meg a kiállítótérben, amelyek által igazi időutazában részesül a látogató.
Kis enteriőrök jelenítik meg a hátországi és a frontélet egy-egy mozzanatát: diadalmas hadba vonulás, hadigazdálkodás, áremelkedés, jótékonyság, menázsi a fronton, kantin, tábori pékség stb. A tiszti étkező asztalán ágyúlőszer hüvelyében álló, puskatöltény hüvelyekkel feldíszített karácsonyfa érzékelteti a végtelen távolságot az otthon és a harcmező között.
„GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK” - A Nagy Háború gyomornézetből
Helyszín: Soproni Múzeum, Lábasház (Sopron, Orsolya tér 5.)
Az időszaki tárlat 2018. április 1-ig látogatható keddtől péntekig 10 és 14 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F63%2F16%2Fs0_ck13.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F73%2F76%2Fs8_4cy_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6f%2Fea%2Fs9_fhuw.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fad%2F2b%2Fs10_p_3c.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcc%2F6c%2Fs11_himg.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcb%2Fb3%2Fs12_5ra1.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F37%2F71%2Fs1_a7l1.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F59%2F24%2Fs2_k7xg.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F43%2F54%2Fs3_3qtt.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2Fb2%2Fs4_bh_2.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F19%2Fbb%2Fs101_akpv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F50%2Fe7%2Fs5_otya.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F35%2Fd9%2Fs6_niaa.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F81%2Fac%2Fs100_k7_h.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4d%2Fb7%2Fs7_ka2y.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt