"Fonákoldalra még nem igazán megy a mozgás, mert a csípősérülése nagyon nehezen gyógyul" - nyilatkozta a magyar női válogatott szövetségi kapitánya kedden az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, a lánya éppen ma esett át egy MR-vizsgálaton annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyit javult az állapota a közelmúltban.
Az edző kifejtette, lányának a fizikai és a lelki fájdalmait is ki kell pihennie, hiszen hosszú sikeres évek után felbomlott a párosa a francia Kristina Mladenoviccsal, és bár talált egy jó partnert Veronyika Kugyermetova személyében, őt viszont az orosz teniszszövetség szólította el mellőle az olimpia miatt. Hozzáfűzte, Babos Tímeát az is megviselte, hogy sérülése következtében Jani Réka sem vehetett részt a tokiói ötkarikás játékokon, neki pedig tíz éve tartó profi karrierje során először kellett visszalépnie egy Grand Slam-tornától, az amerikai nyílt bajnokságtól.
Babos júniusban az egyik wimbledoni mérkőzésén elesett, megsérült a csípője, ezért nem indulhatott az olimpián és a US Openen, így már csak a 136. helyen áll az egyéni világranglistán, párosban pedig hatodik.
A játékos úgy fogalmazott, az elmúlt tíz napban már 80-85 százalékos intenzitású munkát tudott végezni, de az edzéseken egyelőre nem számolják az eredményt, tehát még nem játszik mérkőzéseket.
"Nehéz időszakon vagyok túl, de nagyon remélem, hogy ez a hullámvölgy már a múlté. Most azon van a hangsúly, hogy fizikailag visszaépítsem magamat" - magyarázta. Hozzátette, azért is gyógyul nehezen a sérülése, mert a csípőjében nagyon minimális a vérkeringés.
Babos Tímea leszögezte, nem sietteti a visszatérést, amit jelenleg október végére tervez, de ezt az MR-vizsgálat eredménye befolyásolhatja.
Babos Csaba szerint a közös munka hangulata és minősége is nagyon jó.
"Nagyon sokat várok ettől, konkrétan azt, hogy rövid időn belül ismét a legjobb ötvenben lesz egyéniben a világranglistán. Remélem, párosban sikerül találnia egy megbízható partnert, és tovább gyarapítja a Grand Slam-tornagyőzelmei és a világbajnoki címei számát" - nyilatkozta.
A teniszező elárulta, nemrégiben ismét beszélt Mladenoviccsal, de nem fogja erőltetni a közös játékot, hiszen másokkal is ért már el jó eredményeket, és az a legfontosabb számára, hogy stabil, fix partnert találjon.
| 2021. szeptember. 14. | 2 perc olvasás
Lassan regenerálódik Babos Tímea
Nehezen gyógyul Babos Tímea csípősérülése, mondta a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező édesapja és edzője, Babos Csaba.