Látványos és különleges kapcsolatot igénylő sport a lovastorna

Sportegyesület tagjának lenni egyfajta elköteleződés, legyen szó felnőttről vagy gyerekről. Fontos, hogy aki választ egy sportágat, szívvel-lélekkel csinálja azt. Kisebb korban a szülő felelőssége, hogy miként tudja a gyereket segíteni, motiválni abban, hogy a sportközösség teljes jogú tagja legyen. Biszák Beával a HelLó-Art Lovastorna Egyesület elnökével beszélgettünk fontos, a sportágat és minden egyesületet érintő kérdésekről.

Biszák Bea két éve dolgozik lovassportedzőként, az idei évben pedig I. szintű regisztrált lovastornaedző lett, így lehetősége nyílt a növekedésre, és idén megalapította az egyesületet is, hogy minél több gyerekkel megismertethesse ennek a sportnak a szépségét.

Lovastábor, versenyek, bemutatók: az idei év már mozgalmasan telt az egyesületénél, ahol közel 40 lovas igyekszik a lovastorna gyakorlatokat egyre ügyesebben megtanulni. Jelenleg az 5 és 18 éves közöttiek járnak az órákra, bár vannak olyan felnőttek is, akik régi gyerekkori álmunkat szeretnék újra élni.

Gyerekkoromban lovastornáztam, nekem ez volt a sportom. Amikor az élethelyzetemből adódóan hivatást szerettem volna magamnak, s az íróasztal mögül fel akartam állni, visszanyúltam ehhez a régi nagy szerelemhez. Elkezdtem képezni magam, s egyszer csak azt vettem észre, hogy itt vagyok sok-sok csodálatos gyerekkel és egy hihetetlenül odaadó lóval. – meséli Biszák Bea, lovasedző.

Nem feltétlenül az a célom, hogy versenyzőket képezzek, akik túl vannak hajtva, én inkább azt szeretném, ha a gyerekek megtapasztalhatnák, hogy szorgalommal és kitartással hogyan lehet fejlődni. Nálunk fontos, hogy a gyerekek sportoljanak, közösségben legyenek, belekóstoljanak abba, hogy milyen munka szükséges ahhoz, hogy összerakjunk egy kűrt, vagy akár egy bemutatót. Tehát nálunk a jelmondat, hogy szeresd amit csinálsz, légy szorgalmas és vedd észre magadon is a fejlődést. Fazakas Magdaléna csapatvezetővel, mi mindent megteszünk, hogy a gyerekek élvezettel járjanak hozzánk.

Az edzésen természetesen van bemelegítés, lovon, műlovon töltött idő és egy kis levezetés is. Az egyensúlyérzék fejlesztésére nagy gondot fordítunk, hisz, amíg az nincs meg, addig nem tud a gyerek biztonsággal mozogni a lóháton. Kezdetben egyénileg jönnek, amíg el nem érik azt a szintet, hogy magabiztosan tudnak ülni a lovon. Ezt követően jönnek a páros, csoportos edzések. Főleg a téli időszakban vannak száraz edzések, ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy műlovunk, amin lepróbáljuk a mozdulatokat, gyakorlatsorokat, javítjuk a hibákat, kitalálunk új gyakorlatokat.

A lovastornához fontos a hajlékonyság, de ez egy jól fejleszthető adottság, azonban az összpontosítási képesség, az önbecsülés, az hogy én ezt akarom és meg tudom csinálni, küzdőszellem, kitartás talán sokkal fontosabbak, mert a fizikai képességek is ezáltal fejleszthetők.

De aki nem olyan hajlékony sem gond, mert akkor ő tud lenni tartó ember a páros gyakorlatoknál, vagy épp erőgyakorlatokban lesz jobb, és abban tud kiteljesedni. Ezért szeretem ezt a sportot, mert ha valaki szeretné, megtaláljuk neki azt a szerepet, amiben igazán jó tud lenni. Ezt a részét rendkívül szeretem a munkámnak minden más mellett. Megtalálni azt, amiben ő jó.

Amit tapasztaltam, hogy elindult ősszel az iskola és mindenki, mindenhova el kezdte hordani a gyerekét. Ami alapvetően, annak is köszönhető, hogy be voltunk zárva a Covid miatt és nem voltak úgy lehetőségek sportolni és közösségben lenni. De nem szabad arról elfeledkezni, hogy ha egy gyerek elkezd egy sportot, akkor őt abban támogatni kell. Nem áll meg ott a dolog, hogy kifizetem a tagdíjat. Ha van egy bemutató, vagy meccs, amire a csapat heteken keresztül készül, akkor a gyermek abban szeretne részt venni. Viszont ha túlterheljük, túl sok helyen kell megfelelni, elvész az igazi öröm. Gondolni kell arra, hogy az egyesület tagjaként lehet, hogy kötelezettségei lesznek. (sportorvosi vizsgálat, egyesületi programok) A szülőnek is példát kell mutatnia és treníroznia kell a gyermekét arra, hogy milyen valamit kitartással csinálni, milyen valaminek a fontos részévé válni. Motiválni kell őket és a felelősségtudatukat erősíteni. A sport erről is szól, és nem csupán a fizikai képességekről és a versenyről. A sport az önismeret egy nagyon fontos része.

Az edzőknek pedig úgy vélem, lehetőséget kell biztosítani a gyermekeknek a kiteljesedésre, a fejlődésre, kiváltképp ha ezt igénylik és nyitottak. Szükséges felmérni a képességeket és a szándékot, és aszerint terelgetni a növendékeket. Amióta edzősködöm, sokkal nyitottabb szemmel járok ilyen téren, igyekszem tanulni tapasztaltabb kollégáktól, legyen szó bármilyen sportról, s remélem, hogy közelítek ezekhez az elvárásokhoz.

A lóval való kapcsolat az mindig egy plusz. A lónak az érintése, a test melege, az hogy egy érző állat, akivel nekem együtt kell működnöm, egy csodálatos érzés. Itt nem egy sima lovaglásról, vagy egy sima tornáról van szó. Ez egy összetettebb dolog annál.

A jövőbeli célunk, hogy több versenyre el tudjunk menni jövőre és kategóriát tudjunk lépni, illetve hogy a saját lovunkkal, Vénusszal tudjunk indulni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy-egy versenyszituáció a lónak is izgalom. Így őt ugyanúgy kell trenírozni a sok ingerre, tapsra, gyerekzsivajra, ez egy valódi csapatmunka, a ló, a tornász és a futószárazó között. Egy jó gyakorlatsor az ő hármasuk összhangjából születik meg.  

Szerencsés vagyok, mert egy olyan nagyszerű lóra bukkantam, aki tökéletesen illeszkedik a működésünkbe. Türelmes, szenzitív, nyugodt kisugárzású, a szülők pedig rajonganak érte.

Magyarországon egyre népszerűbb ez a sport, de még mindig nem annyira, mint amennyire szép és látványos. Az idei évben Magyarország adott otthont a lovastorna világbajnokságnak, ahol csodálatos szerepléseket láthattunk. Bízunk benne, hogy a jövőben a sportág népszerűsége általunk is növekedni fog.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek