| 2022. július. 22. | 1 perc olvasás

Lázár János: a kormány nem áll el a Fertő tavi beruházástól, csupán átütemezi annak megvalósítását

- Lázár János miniszter mai levelében is megerősítette, hogy a magyar kormány elkötelezett Sopron fejlődése mellett. A kormány nem áll el a Fertő tavi beruházástól, csupán átütemezi annak megvalósítását a háború gazdasági hatásai miatt - írta dr. Farkas Ciprián polgármester Facebook bejegyzésében , amiben a levelet is megosztotta.

 - A Fertő tó partján megvalósuló turisztika fejlesztés első üteméhez kapcsolódó mélyépítési beruházások tekintetében már folyik a kivitelezés, így ezt a szakaszt a kormány az eredeti ütemezés szerint fejezi be.

A következő szakasz, a magasépítésre és a turisztikai beruházásokra vonatkozó fejlesztések ugyanakkor a kormány döntése értelmében halasztásra, illetve szakaszolásra kerülnek. (Ezek részleteiről további tárgyalások, egyeztetések során döntünk majd.)

– olvasható építési és beruházási miniszter levelében, amiben kiemeli tovább, hogy meggyőződése, a terv nem vész el, csak átütemeződik – a megkezdett, közös munkát hamarosan folytatják. A teljes levelet alább olvashatják.

Legnépszerűbb cikkek