Immár 11. éve rendezték meg a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány országos kreatív gyerekpályázatát, melyre nemcsak az országból, de a határon túlról is érkeztek pályázó gyerekek. Az idei gyerekpályázathoz több, mint 3.600 gyerek csatlakozott, melyet idén is „Az út a boldogsághoz” nemzetközi kampány keretén belül rendeztek
A pályázat célja, hogy a gyerekek az alkotás örömén keresztül megtapasztalják, hogy a pozitív értékek, a barátságosság, a kedvesség, mások segítése és az összefogás mekkora örömet tud okozni egyrészt saját maguk számára, másrészt azok számára, akik felé közvetítik azt.
Az óvodás és iskolás gyerekek szebbnél szebb rajzokkal, festményekkel, valamint a példamutatásaikról szóló cselekedetekkel mutatták be, hogy ezen értékek milyen fontosak az életükben; megmutatták ugyanakkor azt is, hogy a példamutatás miképp tud elindítani egy pozitív változást társaik, kisebb-nagyobb közösségük, illetve környezetük életében.
Novák Antónia, a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány elnöke a díjátadón elmesélte, hogy mekkora öröm volt hallani, amikor sok száz gyerek együtt kiáltotta, hogy fontosnak tartják a barátságosságot, a példamutatást, valamint megható volt látni azt a büszkeséget, ahogy a gyerekek tapsvihar kíséretében átvették okleveleiket és ajándékaikat a színpadon pályamunkájukért. Arra is kitért, hogy:
A pályázat sikere egy csodás és óriási összefogás eredménye. Sosem szabad elfelejtenünk vagy leértékelnünk mindazt, amit összefogással elérhetünk gyermekeink és társadalmunk jövőjének érdekében. Ez egy szép és fontos felelősségvállalás, érdemes viselni.
Az alapítvány a sikerre való tekintettel ez év szeptemberében ismét útjára indítja országos kreatív gyerekpályázatát - immár 12. alkalommal -, melynek címe „Barátsággal egymásért” lesz. Az újabb gyerekpályázat célja nem más, mint szülőkkel és pedagógusokkal összefogva divatba hozni a pozitív értékeket az óvodák, iskolák és családok életében, a gyermekek hétköznapjaiban, szemben a gyerekközösségekben egyre gyakrabban előforduló erőszakos vagy agresszív viselkedési mintákkal.