| 2020. november. 29. | 1 perc olvasás

Lemondott az európai parlamenti képviselői tisztségéről Szájer József

A soproni politikus, városunk díszpolgára közleményben jelentette be döntését, amit változtatás nélkül közlünk:

"A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.

Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.

A választóknak köszönöm, hogy szavazataikkal négyszer juttattak be a magyar Országgyűlésbe és négyszer az Európai Parlamentbe. Mindkét intézményben teljes erőmmel a hazámat szolgáltam, szép munka volt a magyarokat szolgálni. Választott képviselői tevékenységemnek ezzel vége. Köszönöm politikustársaim és kollégáim támogatását.

A jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kívánom folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladataimat az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogom teljesíteni. A konkrétumokról később adok tájékoztatást."

 

2020. november 29.

Szájer József

 

Szájer József keddi (2020.12.01.) nyilatkozata:

"A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom."

 

Borítókép: SopronMédia archívum

Legnépszerűbb cikkek