| 2020. március. 13. | 1 perc olvasás

Lesz elég élelmiszer a boltokban, és gyógyszer a patikákban

Sem élelmiszerből, sem gyógyszerből nem lesz hiány Magyarországon – mondják szakértők és azt kérik, senki se kezdjen pánikszerűen bevásárolni. Szerdán megint több helyen is kiürültek a boltok polcai, miután bejelentették a veszélyhelyzetet, és a gyógyszertárakban is nagyobb volt a forgalom. Egyedül a krónikus betegeknek javasolják, hogy több gyógyszert váltsanak ki a szokásosnál.

Az elmúlt napokban, főként  a szerdai veszélyhelyzet kihirdetése után a szokásosnál is több fogyott a tartós élelmiszerekből, a lisztből, a cukorból, az étolajból, a száraztésztából. Ennek ellenére még átmeneti időre sem maradtak üresek a polcok. Az Országos Kereskedelmi Szövetség számításai szerint, ha tovább nő a vásárlási láz, akkor sem maradnak áru nélkül az üzletek.

„ - A kereskedők arra törekszenek, hogy az elfogyott árukészleteket mielőbb pótolják. Ennek azonban van egy időigénye, hiszen nem mindegy, hogy a raktárból, a logisztikai központból, vagy a szállítótól kell beszállítani, utánarendelni a terméket. A kereskedők azt javasolják a vásárlóknak, hogy továbbra is megfontoltan vásároljanak” – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: internet

„ - Az emberek, azt gondolom, felelősségteljesen próbálnak gondolkozni, és csak a szükséges krónikus betegségeiket karbantartó gyógyszereket igyekeznek beszerezni. Biztatunk is mindenkit arra, hogy mintegy két-három havi gyógyszert tartsanak otthon, hogy kevesebbszer kelljen gyógyszertárba menniük” – emelte ki Merczel Mária Ágnes, patikavezető.

Ez különösen igaz az idősebbekre, akik a leginkább veszélyeztetettek a koronavírus miatt. A gyógyszerészkamara ugyanakkor külön felhívta a figyelmet, hogy senki ne vásároljon fel, ne halmozzon fel gyógyszereket, mert az ellátás folyamatos.

Időközben az országos tiszti főgyógyszerész arra kérte a patikákat, hogy a járvány elleni védekezés részeként lehetőség szerint csak annyi beteget engedjenek be a gyógyszertárakba, amennyi gyógyszerkiadó hely működik.

Amennyiben indokolt, akkor csak ablakon keresztül adják ki a készítményeket. A receptek aláírására kihelyezett tollakat, továbbá vizet és poharat, valamint a gyógyszertári újságokat el kell zárni.

A címlapfotó illusztráció; Forrás: Sopronmédia Archív

Legnépszerűbb cikkek