| 2020. október. 15. | 1 perc olvasás

Letették a bölcsőde alapkövét Fertőrákoson

Ünnepélyes keretek között tették le a Fertőrákosi Bölcsőde alapkövét. A magyar kormány támogatásának köszönhetően 105 millió forintból épül meg a 12 gyermek befogadására alkalmas intézmény. A bölcsőde a tervek szerint 2021 szeptemberében nyílik meg.

Az ünnepélyes alapkőletételen Palkovits János, a település polgármestere kiemelte: A jövő szeptemberben megnyíló bölcsőde nagy segítséget jelent az itt élő családok számára.

- A megyei területfejlesztési keretből 2 milliárd forint helyett egy forrásemelés után 8 milliárd forintból valósulhatnak meg térségünkben bölcsődék, ezzel 1000 új férőhely létesül. Ez elsősorban a kisebb településeket érinti, Győr és Sopron külön kerettel gazdálkodik. 60 településen, a megyei települések egyharmadán lesz igénybe vehető a bölcsődei szolgáltatás. Kijelenthető, hogy ezután nemcsak a nagyvárosok kiváltsága lesz ez a szolgáltatás. Annak, hogy a kisebb városokban, falvakban is létesülnek ilyen intézmények közösségösszetartó, és népességmegtartó szerepe is van, és jól illeszkedik a családpolitikai intézkedések közé is. A fiatal pároknak mindenképp óriási segítséget jelent - hangsúlyozta Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta: számos jelentős fejlesztés megvalósult az elmúlt időszakban Fertőrákoson, és most le tudták tenni a bölcsőde épületének alapkövét is. A magyar kormány támogatásával olyan 21. századi épület létesül, amely 12 gyermek számára biztosít helyet, több mint 100 millió forint hazai forrásból. Minden fiatal család gyermekvállalásában nagy segítséget jelent, hogy egyre több ilyen intézmény épül az elkövetkező években.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek