A tervezett átadási határidő 2022. március 31. A 11 526 négyzetméter területű egyedülálló épületkomplexum a rendőrségnek és a katasztrófavédelmi kirendeltségnek is otthont fog adni. A tervek szerint a napelemekkel ellátott, korszerű épület minden szinten akadálymentesített lesz, gyakorló- és sportpályákat, fedett lőteret is építenek, valamint mélygarázst.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbd%2F69%2F2021-06-10-alapko-rendeszetikozp-tom-1424-t66o_tg7z.jpg)
fotó:Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdd%2Fa8%2F010_vb6y.jpg)
Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes kiemelte: 2010-hez képest harmadával csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon, ma hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa. A biztonság a legfontosabb közösségi érték, amelynek megőrzésére jelentős forrásokat kell biztosítani a jövőben is, ezért döntött a kormány a soproni központ létrehozása és támogatása mellett. A hivatásosok általa jobb, immár 21. századi munkakörülmények között tudnak majd szolgálni, eredményesebben tudnak dolgozni itt, melynek következtében a Sopronban és a térségben élők nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Cél, hogy azokat az eredményeket, amiket elértek a közbiztonság terén, meg tudják tartani. Megköszönte, hogy Barcza Attila és Molnár Ágnes országgyűlési képviselők folyamatosan figyelemmel kísérik és a szívükön viselik ennek a beruházásnak a sorsát.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2Fd3%2F2021-06-10-alapko-rendeszetikozp-tom-1332__wr6.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a biztonság fontossága megmutatkozott a migrációs válság és a pandémia idején is. Az Integrált Rendészeti Központban egy helyen fog szolgálatot teljesíteni a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem, valamint az alkotmányvédelmi hivatal, ami Sopron és térsége számára növelni fogja az egyébként is jó közbiztonsági adatokat. Aa beruházás a "48-as laktanya" egyik részén valósul meg, ami mindenképpen rehabilitációra szorult. Ezzel az új kormányzati fejlesztéssel Sopron hatalmasat lép előre!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa2%2F23%2F2021-06-10-alapko-rendeszetikozp-tom-1261_j2t4.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Farkas Ciprián polgármester arról beszélt, hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának hosszú évek óta kiemelt célja volt a rendőrség és a katasztrófavédelmi kirendeltség körülményeinek javítása. Sopronban az országban elsőként valósul meg egy Rendészeti Integrált Központ kialakítása, több mint 10 milliárd forintos kormányzati forrásból.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fad%2Fb5%2F2021-06-10-alapko-rendeszetikozp-tom-1294_mh30.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A beruházás egy mintaprojekt is egyben, amelyre eddig az országban sehol sem volt példa. Az alapkőletételén jelen volt még a városvezetés részéről dr. Simon István alpolgármester és több önkormányzati képviselő, dr. Urbán Zoltán László r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Sallai Péter tű. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Sopron korábbi polgármestere, dr. Fodor Tamás és korábbi országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás is.