A Magyarországi Evangélikus Egyház a magyar kormány támogatásával több új óvodát adott át az elmúlt években. Ezeket a fejlesztéseket a jövőben is folytatni kívánják. Ennek egyik legújabb állomása Sopron, hiszen városunk az új óvoda megépítéséhez telket adományozott az egyház részére. Az új óvoda közvetlenül a nemrégiben átadott Hillebrand utcai bölcsőde szomszédságában épül fel, melynek ünnepélyes alapkőletételére került sor kedden.
A sajtónyilvános eseményen beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője.
Dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: a magyar kormány és az evangélikus egyház összefogásának köszönhetően egy új óvoda épül a Hillebrand utcában. A kormány számára a család és a gyermek az első, ezért az a cél, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek.
Dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzati forrásból felépülő evangélikus óvodához Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata adományozta a telket, azzal a céllal, hogy a soproni fiatalok komfortos körülmények között nevelkedhessenek. A négy csoportszobás új óvoda várhatóan 2026 szeptemberétól nyitja meg kapuit.
A rendezvényen Tóth Éva önkormányzati képviselő, Pongráczné Várnai Mária önkormányzati képviselő, valamint Dóra György önkormányzati képviselő is részt vett.
Az eseményen igét hirdetett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a liturgiai szolgálatot dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze végezte.
– mondta el portálunk kérdésére Tóth Károly.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%2520november%2F1126%2520%25C3%25B3voda%2FRozsabokor_ovodafejlesztesi_program_Sopron_latvanytervek_2_original.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff2%2Fc4%2Frpt-6035.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb6%2Fee%2Frpt-6036.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe9%2F14%2Frpt-6069.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F02%2Fea%2Frpt-6076.jpg)