| 2022. augusztus. 14. | 2 perc olvasás

Lezárta az előző szezont, és megnyitotta az újat a Soproni Darazsak Sportakadémia

Lezárta az előző szezont, és hivatalosan megnyitotta a következőt a Soproni Darazsak Sportakadémia. Az eseményen díjazták a legjobban teljesítő játékosokat, a legjobb munkát végző edzőket is, valamint sport szakmailag értékelték a mögöttük hagyott évadot.

fotó: Griechisch Tamás

A koronavírus-járvány okozta nehézségek után újra feléledt az utánpótlás-kosárlabda. "Újra lehetett toborzókat tartani, ismét be tudtunk menni az iskolákba, és közel 100 kislány kezdte el a kosárlabdát nálunk" – számolt be Czukorné Hollós Anna, a sportakadémia szakmai vezetője az idei év egyik legfontosabb feladatáról.

Két nemzetközi tornán kívül mindent megvalósított szakmai programjából az egyesület.

„A Hepp-kupa final4-nak adott otthont az aréna, u14-es serdülő országos döntőt is itt rendezték meg, az U20-as női EB a Novomatic Arénában zajlott, illetve edző továbbképző helyszíne is volt Sopron. Nyári napközis tábort is rendeztünk 100 fiatallal. Nekünk a gyermekek fejlődését kell előtérben tartani, hogy minél jobb játékosokká váljanak, hogy végül a felnőtt csapatban kamatoztathassák tudásukat. Négy akadémistánk az Euroligát nyert Sopron Basket tagja volt idén, ami rendkívül örömteli, de a korosztályos válogatottakban is mindig fellelhető soproni játékos”

– hangsúlyozta Czukorné Hollós Anna.

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen köszöntötte a fiatal kosarasokat, edzőiket, valamint a szülőket Sopron polgármestere is. Dr. Farkas Ciprián beszédében kitért arra; óriási utat járt be a női kosárlabdázás Sopronban.

„ Büszkék lehetünk a lányainkra utánpótlásszinten és a felnőtt bajnokságban egyaránt, hiszen a Sopron Basket a hazai sikerei mellett most már Euroliga-győztesnek is mondhatja magát. Elismerés illeti az edzőket, a fiatal kosárlabdapalántákat, akik alázatosan dolgoznak, illetve a szülőket is, akik támogatják, biztatják gyermeküket. Sopron városa továbbra is támogatja a női kosárlabdát, és a Soproni Darazsak Sportakadémiát is”

– tette hozzá a polgármester.

fotó: Griechisch Tamás

Az esemény végén elismerték a legjobban teljesítők munkáját. Díjazták a legjobb edzőket és játékosokat is.

fotó: Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek