Budapesten, az evangélikus központban rendezték meg a tavaly a pandémia miatt elhalasztott Neumann 2020 elnevezésű megmérettetést, azaz az evangélikus iskolák közötti informatikai verseny országos döntőjét. A Líceum csapata remekelt, és elhozta az első helyezettnek járó vándorserleget.
A Neumann-verseny tavaly ünnepelte volna húsz éves fennállását. Iskolánknak különösen fontos ez a rendezvény, hiszen Babics Csaba tanár úr indította útjára és tíz éven át a Líceum volt a házigazdája. Csak egy évtizede került Budapestre, ahol Neumann János alma matere, a Fasori Evangélikus Gimnázium, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is helyt adott a magas szintű vetélkedésnek.
A verseny névadója, Neumann János, magyar születésű matematikus. Kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté.
Sölét-Ormos Judit tanárnő készítette fel a licista versenyzőket: Németh Leventét (11.B), Kiss Dánielt (11.D) és Rózsás Zoltánt (10.D). Dániel már másodszor vett részt Neumann-versenyen. A soproni csapat a Neumann 2020 legjobbjává vált.
![A képen a győztesek mellett a fő szponzor cég vezetői, Árkossy Máté és Vitéz Tamás állnak, akik sok Neumann versenyen nyertek és a szervezésben is segítettek.](https://fw.photos/tYIU3G8vOvfdXQFv63DLrx7bxSs=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F03%2Fe5%2Frothzs-10_ff13.jpg)
Fotó: Líceum
Borítókép; Líceum