| 2025. július. 15. | 1 perc olvasás

Liszt Ferenc nyomában: ismét Bayreuthban koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Évszázados zenei hagyományokat ápolva, és nemzetközi kapcsolatait tovább erősítve, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar július 19-én és 20-án ismét Bayreuthban, a zenei világ egyik meghatározó fesztiválvárosában koncertezik.

A zenekar a belvárost uraló nagyszabású épületegyüttes, az Őrgrófi Kastély napfényes kastélytemplomában, a nagy befogadóképességű, gyönyörűen felújított, rokokó Schlosskirchében lép fel, ahol a Junges Vokalensemble tagjaival közösen szólaltatják meg Felix Mendelssohn és testvére, Fanny Mendelssohn oratorikus zsoltárfeldolgozásait.

Fotó: Pro Kultúra Sopron

A hangversenyt a Bambergi Püspökség fiatal zeneigazgatója, Sebastian Ruf vezényli, a szólisták sorában pedig olyan kiváló énekesek működnek közre, mint Johanna Ihrig és Yuka Koroyasu (szoprán), valamint Thomas Kiechle (tenor).

Fotó: Pro Kultúra Sopron

A próbák és a koncertek között a zenekar tagjai elzarándokolnak abba a temetőbe is, ahol Liszt Ferenc nyugszik. Megkoszorúzzák a zeneszerző sírját, aki élete utolsó éveiben többször is járt Bayreuthban, és segédkezett a Bayreuthi Ünnepi Játékok megalapításában. Az azóta már történelmi jelentőségűvé vált, rangos zenei fesztivál kezdeményezője Liszt Ferenc barátja és veje, Richard Wagner volt.

Fotó: Pro Kultúra Sopron
Ez már az ötödik alkalom, hogy a soproni zenekar, a Cosima Wagner által létrehozott alapítvány meghívására, Bayreuthba látogat. A szombati koncert után, vasárnap a zenekar tagjai közreműködnek egy Liszt Ferenc tiszteletére tartandó misén is, mely tovább erősíti a zeneszerző örökségének jelenlétét Bayreuth kulturális életében.

 

Legnépszerűbb cikkek