Közepén, a mai szökőkút helyén tó húzódott, amelyet már 1618-ban emlegetett a községi ülés jegyzőkönyve, mert eliszaposodott. A teret ekkor még az Ógabona térhez számították, és ahogy az jellemző a várövre, e területen is kereskedelmi tevékenység folyt: lóvásárokat tartották itt, és a tavat lóúsztatóként hasznosították.

A térség északi oldalán az 1687-es adóösszeírás még majorokat említ, a 18. század folyamán alakult ki a mai házsor nagy része. A déli házsor helyén a 18. század végéig kertek voltak, az egyiknek a telkét Mattia Lőrinc ács 1770-ben kapta a várostól. Itt 1789-ben épült az első nagyobb ház, a Pejachevich Károly létesítette Régi Kaszinó, a későbbiekben számos jelentős kulturális és zenei esemény helyszíne. A mai Liszt Ferenc utca folytatásában, a Széchenyi-gimnázium helyén 1769 óta működött színház: a kultúrajókedvelő lakosság az akkori viszonyok között 1200 forintot áldozott arra, hogy egy rozzant, elhagyott szárazmalmot átalakítsanak színielőadások céljára. Benne a festőmunkát, beleértve a mennyezetfreskót és a díszleteket, valamint a nagy függöny festését, nem kisebb személyiség, mint a festőművész Dorfmeister István végezte el.

Pejacsevich Károly gróf 1789-ben jogot kapott a várostól kaszinó építésére és tartására, amely jogot a város 1810 körül megváltotta. Építésvezetőként Ringer József építész neve szerepel - akit ekkoriban főként gróf Széchenyi Ferenc foglalkoztatott -, valószínűleg ő is tervezte. Bálterem céljára külön épületet emeltetett, földszintjén kávéházzal. Ez volt Sopronban az első kaszinó, ami a család palotájával szemben, a mai iskola helyén állt, a Petőfi tér 2. számú ház helyét pedig a kaszinó tágas és hangulatos kerthelyisége foglalta el. 1820-ban a kaszinóban adta első nyilvános hangversenyét a mindössze 9 esztendős Liszt Ferenc – így a soproni Régi Kaszinó nevét a zenetörténelemben is jegyzik.

1834-ben az épület sajnos leégett, a homlokzatán álló szobrok rádőltek a tetőre, beszakították. Ugyan 1835-ben Lössl Ferenc bécsi építész terve szerint helyreállították, ám az épület 1853-ban kaszárnya lett, és 1891-ben Wälder József városi mérnök terve szerint kapta a mai, eklektikus stílusú homlokzatát. A terv a kapubeosztást megtartotta, de egyemeletessé alakította át az épületet, és későreneszánsz motívumokat használt fel a díszítésre. Napjainkban iskola működik falai között. A mellette, a korábbi kerthelyiség helyén emelkedő Petőfi tér 2. számú, körülépített udvarú, kétemeletes klasszicista lakóház 1840-ben szerepel először a telekkönyvben mint Hild Ferdinánd építész tulajdona. Nyilván ő is tervezte. Tőle 1846. február 17-én a soproni takarékpénztár vette meg; 1903-ban aztán Széchenyi Jánosnak adták el.

Közben 1840-ben a lóúsztatót kiszárították, helyén ugyanúgy Lössl terve alapján új színházépület készült, mely egyben le is zárta keleti irányban a teret. Nézőtere háromemeletes volt, a két első emeleten körbefutó páholyok, fehér, vörös és arany színben. Az előtte kialakított kis zöld parkban 1893-tól Liszt Ferenc mellszobra állt, Tilgner Viktor szobrász alkotása. 1909-ben megállapították, hogy az épület tűzveszélyes, ezért majdnem teljesen lebontották, és Medgyaszay István tervei szerint újból felépítették, egyedül a főhomlokzat oszlopos aláhajtójának alaprajzát tartva meg. Ez a szép, sgraffitós, magyaros szecessziós homlokzatú épület díszíti ma is a teret, mely 1800-tól a Palatinus, Kaszinó, majd 1869-től a Színház tér elnevezést viselte.

Petőfi Sándor nevét 1906-ban kapta meg, ugyanis az ifjú poéta még katonaként 1839-40 telén őrködött a teret nyugat felől záró nagy Újhelyi-bérházban akkoriban működő postahivatal előtt.  

Érdekességeket kínál a Petőfi tér északi házsora is: az 5. számú épület Pejacsevich-palota néven ismert. Az 1687-es összeírás szerint még Nátl Lipót polgármester majorja volt itt. Az első telekkönyv 1734-ben a Prisomann patrícius családot említi tulajdonosként. 1786-ban Vogel generálistól gróf Pejacsevich Károly vette meg, és hamarosan megtörtént az átépítés, amikor a ház a mai megjelenését kapta. 1800. október 14-én vendégül látta házában Magyarország nádorát, József főherceget és feleségét, kíséretükkel együtt. 1808 nyarán a hetekig tartó csapadékmentes kánikula számos tűzesetet okozott, sajnálatos módon a Pejacsevich-palota is teljesen leégett. A szerencsétlenség hatalmas lelki csapást mért a grófra, de újraépítette otthonát, amit aztán a 19. század végéig birtokolt a család. Ráadásul a vele szomszédos ház egy időben id. Storno Ferenc tulajdonát képezte, innen eredt a két család közötti baráti kapcsolat is. Amikor Habsburg Ottó főherceget a soproni huszárezred parancsnokává nevezték ki, a család a városba költözött és az előkelő Pejacsevich-palotában lakott. Így nevelkedett itt 1893-96 között Károly fia is, aki később IV. Károly néven az utolsó magyar király lett.

A Petőfi tér 7. számú eklektikus épületet a soproniak többsége úgy ismeri mint a Magyar Nemzeti Bank épületét, mivel a pénzintézet egészen az 1980-as évek végéig mint fiókintézmény üzemeltette. Elődje az első telekkönyvben 1734-ben a Seiler család nevén szerepel, a 18. század második felében a Festeticheké, majd később a Vághy családé volt.

Az egyemeletes épület a korabeli telekkönyvi feljegyzések alapján a 18. század közepén kapta meg jelenlegi alakját. Jelentősebb építészeti átalakításra 1906-ban került sor a korban divatos eklektikus stílusban, amikor az Osztrák–Magyar Bankot helyezték el a falai között. Ennek nyomai a mai napig láthatóak a beltéri kialakításokon. Érdekessége, hogy az igazgató lakosztálya a földszinten, míg a bank hivatalos helyiségei az emeleten voltak a díszes félköríves ablakok mögött.

Források:

index.sopron.hu

sopronimuzeum.hu

hu.wikipedia.org

harsjozsef.hu

Borítókép: Sopron Média