Luca Damonte: „Jó érzés visszatérni Sopronba”

Luca Damonte az előző évben csatlakozott az FTC-Telekom-Waterpolo csapatához, ahol a Bajnokok Ligájában szerzett bronzérem mellett dupláztak itthon, miután a bajnokságot és a kupát is megnyerték. Éppen az utóbbi versenysorozat döntőjének helyszíne, Sopron ad otthont az olasz válogatott csoportmérkőzéseinek a 19. FINA Világbajnokságon, így Luca kellemes előzményekkel készül.

„Jól érzem magam Magyarországon, már egy éve itt játszom a Fradival. Jó érzés visszatérni Sopronba, kedves emlékeim vannak ezzel a medencével kapcsolatban, és örülök, hogy újra itt lehetek, de persze remélem, hogy a következő állomás majd Budapest lesz számunkra, hiszen a Margitsziget is csodálatos, és az igazán komoly mérkőzések majd a jövő héten jönnek” – kezdte az olasz válogatott mezőnyjátékosa. 

fotó: MTI/Kovács Tamás

„Elsőbálozó vagyok a világbajnokságon, tehát megvan bennem a motiváció, szeretnék jól teljesíteni, és sokat segíteni a csapatnak. Ami a Dél-Afrika elleni meccset illeti, örülök, hogy ilyen párharccal kezdődött számunkra a vb, hiszen egy bemelegítő mérkőzésnek is felfoghatjuk - persze az ellenfél maximális tisztelete mellett -, mert sima győzelmet arattunk. Örülök, hogy két gólt is sikerült szereznem. Ami a magyarokat illeti, remélem, játszhatunk majd ellenük, és a közönség is külön figyel majd rám, mint Ferencváros játékosra” – mondta debütálása után. 

Az olasz válogatott Spanyolország, Kanada és Dél-afrikai Köztársaság ellen harcolhatja ki a továbbjutást. 

Borítókép; Madar Dávid/FINA 

Legnépszerűbb cikkek