| 2018. október. 18. | 1 perc olvasás

Magabiztos győzelem Zalaegerszegen!

Magabiztos győzelmet aratott idegenben Sopron Basket együttese a Zalaegerszeg ellen a Női Kosárlabda Bajnokság hétközi fordulójában.

A zöld mezes bajnok kezdett jobban, a hatodik percben már kétszer annyi pontnál járt, mint ellenfele. Az első negyed hajrájára aztán fordult a játék képe s feljött egálra a ZTE. Lendületben maradt Gáspár Dávid csapata, két perc után már 27-24-re a vezetést is átvették, Hegedűs-Őri kosarát követően azonnal időt kért Roberto Iniguez. A második negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Végül a félidőben 48-46-ra vezetett a Sopron. A döntést a harmadik negyed hozta el. A védekezésben sorait rendező, támadásban továbbra is lendületben maradó soproni csapat négy perc alatt 56-46-ra lépett el. Végül a címvédő 26-6-ra nyerte ezt a szakaszt és ezzel 74-52-es előnyre tett szert. Az utolsó 10 percben már nem volt kérdés a győztes kiléte. A játék képe nem változott, hárman is 20 egység felett zártak a támadásban extra formát mutató Sopronnál.


www.wb-sopron.com

A végeredmény: ZTE NKK - Sopron Basket 72-95.

A soproni csapat legközelebb szombaton hazai pályán fogadja a tavalyi bronzérmes Győr együttesét.

Hír még a Sopron Basketnél, hogy megköszönték Iva Cuzicnak az elmúlt egy hónap során nyújtott segítségét. A helyét a keretben a klub saját nevelésű játékosa, a magyar válogatott centere, Licskai Zsófia veszi át, akivel egyelőre a novemberi szünetig kötöttek szerződést. A megállapodás értelmében a kontraktus a szünet folyamán újra tárgyalható.

Legnépszerűbb cikkek