| 2022. október. 12. | 2 perc olvasás

Magabiztos győzelmet aratott a Sopron Basket

A Sopron Basket hazai pályán 90–62-re legyőzte a TFSE-MTK csapatát kedden, a női kosárlabda NB I 13. fordulójából előrehozott mérkőzésen, így öt találkozót követően az alapszakasz élén áll.

A két csapat szeptember 28-án már összemérte az erejét. Akkor pontgazdag összecsapáson a Sopron 91-81-re nyert a TFSE otthonában. Azon találkozó két legeredményesebb soproni játékosa Jelena Brooks és Brittney Sykes vezette fel ezt az összecsapást. Nem telt el négy perc, amikor Sitku Zsuzsanna találata után már 8-3-ra ment a Sopron és a vendégek időkérése miatt állt a játék. Nem sokkal később Alice Kunek 11-3-ra módosította az állást. A különbség 20-10-nél már 10 egység volt. Az első szakaszban 7 pontot szerző Khaalia Hillsman vezetésével igyekezett a lépést tartani a TFSE, de a különbség a 14 pontot is elérte. Egy negyed után végül 26-16-ra ment a címvédő. A második negyed elején közel négy percig nem találtak be a csapatok. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy ütközést követően bokasérülés miatt Theodoreán Alexandrát elveszítette a TFSE és a csapatkapitánya kiválása nagyon komoly lépéshátrány lehet a fővárosi együttesnek a folytatásban.
 

Fotó: Tóth Zsombor

A hosszúra nyúló kosárcsendet Ty Marshall törte meg, de erre Böröndy Vivien egy 2+1-es megoldással válaszolt. Összességében 8-0-s futást mutatott be a Sopron. A TFSE azonban mindent megtett, hogy látótávolságban maradjon. Amikor három perccel a nagyszünet előtt Ty Marshall triplája célt ért, 36-25-nél újra mindössze 11 pont választotta el a feleket. A félidő hajráját azonban a Sopron uralta. Fegyverneky Zsófia triplája egy 10-0-s futást vezetett fel. 46-25-nél így a 20 egységet is átlépte a különbség. A félidőt négy TFSE pont zárta, így végül 46-29-re ment a Sopron. Alice Kunek 16, Dragana Stankovic 10 egységnél járt. A vendégeknél a 7-7 pontos Khaalia Hillsman és Dúl Panka voltak a legeredményesebbek. A harmadik negyed alaphangját Varga Alíz triplája adta meg, de ezt követően 7-0-val megint szépített a TFSE.

Fotó: Tóth Zsombor

Hasonló forgatókönyv jellemezte a harmadik etapot, mint a másodikat. A TFSE felzárkózása után ismét rákapcsolt a Sopron és amikor Brittney Sykes büntetői célt értek, 61-42-nél újra 19 egység választotta el a feleket. A harmadik negyed második felében 63-49-re ismét felkapaszkodott a TFSE, majd innen az utolsó két percben 71-53-ra újra elszakadt a Sopron. A negyed végén Brittney Sykes már a 16. pontját szerezte. A záró etapot Jelena Brooks duplája indította. Ezzel visszaállt a 20 pontos különbség. A folytatásban Dúl Panka 75-56-nál egy triplával még behozta ez alá a csapatát. Az utolsó hét percben azonban egyre inkább érvényesült a Sopron Basket fizikális fölénye. Egészen pontosan 15-6-os utolsó hét percet mutatott be a címvédő. Jelena Brooks egymaga 7 pontot szerzett. A végeredményt pedig Fegyverneky Zsófia duplája és Alice Kunek büntetői alakították ki.

Legnépszerűbb cikkek