Az utolsó fordulót a Novomatic Arénában rendezték meg. Az első találkozón a Törekvés Se együttese ellen alulmaradt a házigazda 38:42-re, de a PTE ellen sikerült javítaniuk Magyar András fiainak.
„Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, három kulcsemberünk távozott, sajnos Benei Laci elhunyt, két honosított játékosunk pedig úgy döntött, abbahagyja a játékot. Ennek ellenére nagyot küzdöttek a srácok, szívvel-lélekkel játszottak, mindent megtettek a végső győzelemért, amit végül sikerült elérniük"
– mondta el Magyar András, a csapat trénere.
Az egyesület elnöke, Nagy Tamás is elégedett volt a szezonnal.
„Mindenekelőtt nagyon örülök annak, hogy a bajnokságban részt vevő csapatok száma növekedett, a pandémián is túl tudtunk lendülni és le tudtuk játszani a bajnokságot, ami szintén nagy dolog. Sajnos meg kell emlékeznünk azokról is, akik már nincsenek közöttünk a járvány miatt, gondolok itt elsősorban Benei Lacira, aki klubunk meghatározó játékosa volt. Érte is küzdöttünk. Kiegyenlített bajnokságon vagyunk túl, köszönet a játékosoknak, a szövetségnek és a rendezőknek is
- emelte ki Nagy Tamás.
A Soproni Tigrisek sorozatban negyedik bajnoki címét szerezte meg.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1jus%2F20220522%2520magyar%2520bajnok%2520a%2520soproni%2520tigrisek%2FDSC00790.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F68%2F19%2Fdsc00019.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F26%2Fb8%2Fdsc00026.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F15%2F2b%2Fdsc00037.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F01%2F77%2Fdsc00041.jpg)