A beruházások sikerességéről tartott sajtótájékoztatón részt vett Szabó Szabolcs, Ebergőc település polgármestere és Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
A Magyar Falu Programban elnyert pályázatoknak köszönhetően a 140 fős településen egy épületen belül megvalósították az önkormányzati közösségi teret 5 millió forintos állami támogatással, az orvosi rendelőt, melyre 11,7 millió forintot kapott a település önkormányzata, továbbá felújították a polgármesteri hivatalt, 7 millió forintos támogatási keretből.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd4%2F9c%2Febergoc-tom-3921_6o5x.jpg)
Barcza Attila a helyszínen elmondta, fontos beruházást valósítottak meg Ebergőcön, mert egy helyre központosították a legfontosabb szolgáltatásokat. A helyiek egy épületben intézhetik ügyeiket, élvezhetik a rendelkezésre álló szórakozási és művelődési lehetőségeket és szükség esetén az orvosi ellátást is itt kapják. Az országgyűlési képviselő megköszönte a magyar kormány támogatását, aminek segítségével még élhetőbbé vált a Sopronhoz közeli kistelepülés.
A tavalyi évben, szintén kormányzati támogatásból, a falu járdáit újították fel, mely nem csak a település lakóinak vált hasznára, de az idelátogatóknak is. A soproniak is gyakran felkeresik az Ebergőc határában található forrást, üdítő, jóízű vizének köszönhetően.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8f%2F23%2Febergoc-tom-4151_a2w6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc5%2Fcd%2Febergoc-tom-3968_mx8d.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcb%2F81%2Febergoc-tom-4004_k8rb.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2F80%2Febergoc-tom-4092_ckdg.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F35%2Febergoc-tom-4108_vh0c.jpg)