Mihály Dénes a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, de már középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról. Diploma után a telefongyárba került, ahol elkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. 1919-ben született meg a „Telehor”,
amely akár több kilométerre is képes volt állóképeket közvetíteni. Egyik legjelentősebb találmánya az 1922-ben szabadalmaztatott „Projectophon” volt, amely a hangosfilm területén nyert elismerést. 1929. március 8-án sikerült Mihálynak először a világon mozgó televíziós közvetítést adnia.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fupload%2Fkcfinder%2Fimages%2FMih%25C3%25A1ly_D%25C3%25A9nes.jpg)
A televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított, „Telehor A.G.” elnevezéssel, amely készülékeinek fejlesztését tűzte ki célul. 1935-ben E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztette rendszerét, ez volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával, mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék.
Borítóképen: Nipkow-tárcsa a hajtással (felvételek forrása: Wikipédia)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3d%2F8a%2Fa-nipkow-tarcsa_yjbw.jpg)