| 2022. október. 14. | 2 perc olvasás

Magyar volt az első GP-győztes

Tudtad, hogy a szeghalmi születésű Szisz Ferenc volt az első autóversenyző, aki a Renault gyár tesztelési osztályvezetőjeként az 1906. június 26-án megrendezett első Grand Prix győztese lett? Továbbá ő a szabályozott öngyulladású motor és a kurblit felváltó sűrített levegős indítószerkezet feltalálója.

A gépészet iránti érdeklődése hamar megmutatkozott. Felvették a szeghalmi uradalmi gépműhelybe, majd a gyulai gimnáziumban tanult. A húszas éveinek elején Sziszt magával ragadta az autók egyre növekvő térnyerése, ezért gépészmunkája mellett műszaki tanulmányokat folytatott.

Huszonhét éves korában feleségével, az osztrák származású Elisabeth Dornnal, 1900 tavaszán Párizsban kötött ki és telepedett le, ahol végül is 1901-ben a Renault cégnél talált munkát.

Szisz Ferenc és szerelője autója tankolása közben az 1906-os francia nagydíjon (hu.wikipedia.org)

Feltaláló mérnöki tehetségét a Renault fivérek gyorsan felismerték szabadalmait megvették, s korlátlan kísérletezési és fejlesztési lehetőségeket kapott. Találmányai és újításai növelték a Renault versenyképességét. Szisz Ferenc alkotta meg az első szabályozott öngyulladású motort, és ő váltotta ki a kurblit egy sűrített levegős indítószerkezettel.

1905-ben kinevezték a Renault tesztelési osztályvezetőjének. 1906. június 26-27-én örökre beírta nevét az autóversenyzés évkönyveibe, amikor a „3A” rajtszámú Renault AK 90CV pilótájaként megnyerte az első Grand Prix (Nagydíj) versenyt. A Francia Nagydíj volt az első Grand Prix az autóversenyzés történetében.

Szisz győzelmet ünnepelhetett (Forrás: AFP/STF)

A kétnapos versenyen harminckét gépkocsi rajtolt, ahol szenzációszámba menő 100,8 km/h átlagsebességet ért el, és az 1238 km megtételéhez 12 óra 14 percre volt szüksége.

„Amikor megelőztem a küszködő ellenfeleimet, és ez legalább 30 alkalommal előfordult a versenyen a felverődő kátrány majdnem kiégette a szememet. Az első nap végére már nagyon kilátástalannak tűnt az utolsó óra. Este 5-kor már annyira begyulladtak a szemeim, hogy semmit sem láttam, mintha sűrű köd ereszkedett volna le elém. ...éjfélkor Renault úr Le Mans környékén rohangált, hogy szerezzen nekem egy védőszemüveget. Éjjel 1-kor egy tűvel és ollóval a kezében felcsapott szabónak, és készített nekem egy maszkot a szemüveg köré.”

A győztesek díját – 13 kg színarannyal egyenértékű 45 ezer frankot – Barthou közmunka miniszter adta át. Szisz Ferenc volt az első autóversenyző, aki francia állami kitüntetésben részesült, és soron kívül megkapta a francia állampolgárságot is. Saját autószerelő műhelyt nyitott Párizsban és Renault és Citroën típusú autókat javított. Emlékét Franciaországban múzeum, a Hungaroring bejáratánál és Szeghalomban szobor őrzi.

Szisz Ferenc szobra a Hungaroring bejáratánál (hu.wikipedia.org)
Szisz Ferenc az 1914-es francia nagydíjon (hu.wikipedia.org)

Forrás: behir.hu

hu.wikipedia.org

gphirek.origo.hu

Borítókép: formula.hu

Legnépszerűbb cikkek