Pepe tavaly magyar bajnok lett vitorlázóként, emellett versenyszerűen kosárlabdázik, és büszke lehet a tanulmányi eredményeire is. Eddig a Hunyadi-iskolába járt, de szeptembertől a tanulmányait a Soproni Széchenyi István Gimnázium hatosztályos képzésén folytatja.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fce%2Fcc%2Faks-5164_6dz9.jpg)
Pepe szinte a Fertő tavon nőtt fel, és hatévesen kezdett el vitorlázni. Két évvel később már versenyeken indult a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség színeiben. Tavaly a serdülő korosztályban arany-, két éve bronzérmet szerzett.
– Az egész úgy indult, hogy az edzőm, Szalay Dani felhívta anyát telefonon, és megkérdezte, nincs-e kedvem vitorlás táborba menni – meséli a talpraesett fiúcska. – Azt is hozzátette, hogy vigyek magammal tollat és papírt, anya viszont azt válaszolta, hogy még írni-olvasni sem tudok, ugyanis akkor mentem iskolába.
Pepe pályafutása azonban nem indult felhőtlenül.
– Szeles, viharos időszakban kezdte a vitorlázást, rengetegszer borult, sokat sírt – teszi hozzá a fiú anyukája, Steiger Ildikó. – Mondtuk is neki az apjával, ha most nem adja fel, akkor már megmarad a sportágnál, és így is lett.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F44%2F91%2F20210503-140122_rux4.jpg)
Legnagyobb élményének Pepe a tavalyi Kanári-szigeteki tábort tartja, amikor az egy hét során még hullámszörfözött is, és olasz edzővel gyakorolhatott.
– Most voltak a válogatók az Európa- és a világbajnokságra a Garda-tónál és Csopakon – folytatja a tehetség. – A magyar fiúk közül harmadik lettem a Garda Meetingen, a Kereked Ifjúsági Kupán, Csopakon pedig összetettben szintén harmadik, így – a legjobb négy fiú és egy lány között – bejutottam a VB-keretbe.
Egy hét itthon tartózkodás után ezen a héten indult Pepe negyedszer a Garda-tóhoz, ahol a világbajnokság előtt lesz még egy versenye. A VB-n háromszáz induló vesz részt 56 országból, a fiú a legjobb 150-be szeretne bekerülni.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F05%2F8c%2Fimg-20200826-wa0014_316m.jpg)
A vízisport mellett Pepe a Soproni Sportiskola U14B korosztályának tagja volt eddig, jövőre az U14A-ban folytatja. Imád biciklizni, de csak hobbi szinten. Már egész jól beszél angolul, így a külföldi edzőtáborokban is remekül elboldogul. A tanulmányaiban sem kevésbé sikeres: eddig kitűnő tanuló volt, 6. év végén viszont lett két négyese. Kedvenc tantárgyai a matek, az informatika és a magyar. Matektanára szerint akár követhetné is a család férfi ágának hagyományait, és gondolkodhatna a mérnöki pályán, neki viszont egyelőre még más tervei vannak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2F50%2Ffb-img-1624471277060_ch9h.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F68%2Ff3%2Fgarda-to-oktober_j2j5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fad%2Fb1%2Ffb-img-1624471259086_540y.jpg)