| 2019. június. 13. | 1 perc olvasás

Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója" díj a karatékának

A Testnevelési Egyetem dísztermében, dr. Szabó Tünde Sportért felelős államtitkár és dr. Bódis József Oktatásért felelős államtitkár tüntette ki „Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója 2018”-díjjal az arra érdemes diákokat június 11-én.

Ünnepélyes keretek közt adták át az elismerést kedden délelőtt a Testnevelési Egyetem Athén II. dísztermében kiváló tanulmányi és sportteljesítményért járó díjakat Budapesten.

Az ünnepségen megjelenteket először prof. Dr. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora köszöntötte, és invitálta beszédében a fiatalokat a Testnevelési Egyetemi tanulmányaik folytatására, kezdésére. Majd pedig dr. Szabó Tünde Sportért felelős államtitkár asszony méltatta a sportolókat.

„- Tudjuk, hogy a tehetség önmagában nem elég – emelte ki. - Azt ápolni és gondozni kell. A célunk, hogy minél többen jussunk hozzá azokhoz a lehetőségekhez, amelyek a tehetség fejlesztéséhez szükségesek. Szeretnénk elérni, hogy mindenki versenyképes tudáshoz juthasson, és ezen dolgozik a sport vezetősége is. Ezen célok mentén épülnek a tornatermek, tanuszodák, tantermek szerte az országban. Már most példaképek vagytok és szeretnénk, hogy az egész nemzet számára azok legyetek, akik bebizonyítjátok: kellő elszántsággal, szorgalommal, akarattal és hittel igenis összeegyeztethető a tanulás és a sport fontossága – fejtette ki.

Dr. Bódis József Oktatásért felelős államtitkár külön gratulált a pedagógusoknak, és a felkészítő edzőknek, szülőknek a diákok segítésében. - A tudás az felemel az önbizalmat ad – hangsúlyozta. - Ez egy életen át elkísér és megadja a lehetőséget álmaink valóra váltására – méltatta a fiatalokat.

A Castrum SC Kapuvár kiváló sportolója, a győri Széchenyi Egyetem Kereskedelem és Marketing szak hallgatója, Pantelics Bence sportteljesítményéért és tanulmányi eredményeiért vehette át „Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója – 2018” díjat!

Legnépszerűbb cikkek