| 2022. augusztus. 4. | 1 perc olvasás

Magyarországon már bizonyított légióst igazolt a Sopron KC

Megvan a Sopron KC második idegenlégiósa a következő évadra. Erőcsatár posztra, az előző szezonban is a magyar bajnokságban szereplő amerikai kosarast igazolták le a 27 éves, 203 centi magas Jordan Barnett személyében, tehát egy már itthon is ismert, bizonyított játékossal erősödtek – számol be róla a klub honlapja.

A magas ember az előző évadban a Zalaegerszeg csapatának volt meghatározó játékosa, alapembere. A ZTE színeiben a 4-es poszton 14,5 pontot, valamint 6,75 lepattanót átlagolt és ezzel a teljesítménnyel ő volt a zalai gárda második legeredményesebb és második legjobb pattanozója, teljesítményindex tekintetében pedig 18,8-as átlaggal a legértékesebb kosarasa. Barnett távolról és közelről egyaránt eredményesen játszott, szerződtetése tekintetében abszolút egyetértés volt a klub és a szakvezetés között.

A soproniak augusztus 15-én kezdik a felkészülést, és Barnett reményeik szerint az első napokban megérkezik és edzésbe is áll.

Legnépszerűbb cikkek