Már elkezdődtek a munkák, megújulnak városunk útjai!

  2017. július 12. - www.sopronmedia.hu

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata hazai forrásból az elkövetkezendő másfél évben útfejlesztéseket és felújításokat valósít meg Sopron közigazgatási területén. A Miniszterelnökség és a Modern Városok Lőver Programjának finanszírozásában megkezdődött a több mint 1,6 milliárd forint összértékű útfelújítás-sorozat első üteme.

A szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatón Dr. Fodor Tamás polgármester a részletekről tájékoztatta a sajtó munkatársait, melyen részt vett Dr. Simon István alpolgármester és több önkormányzati képviselő is. 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Elsőként a tömegközlekedés által is terhelt, nagy forgalmat lebonyolító gyűjtőutak újulnak meg, melyek közül a Híd utcában már javában tartanak a munkálatok.  (Híd utca, Fapiac utca, Juharfa utca, IV. László király utca, Csóronfalvi utca-Thököly tér, Lővér krt. / Mikoviny út és Citadella közötti rész /, József Attila utca, Teleki Pál utca /Juharfa utca és Lackner K. utca közötti szakasz/.)

A felújítandó utcák mindegyike helyi és/vagy helyközi autóbusz-közlekedést bonyolít le, meglehetősen nagy buszforgalommal bírnak. Valamennyi út városi gyűjtőút funkciót tölt be, így a tömegközlekedés mellett jelentős gépjármű forgalommal is terheltek. A gyűjtőutak burkolatai jóval a tervezett élettartamon túliak és ennek következtében burkolati süllyedések, repedések, kátyúk jellemzik. Szegélyeik helyenként hiányosak, csorbák, ezért felújításra szorulnak. A Híd utcában és a Csóronfalvi utcában indokolt a járda felújítása is. - tájékoztatott a beruházásról Dr. Fodor Tamás polgármester aki hozátette, hogy azért kerültek ezek az utcák az I. ütembe, hogy még a tanítási szünetben elvégződhessen a felújítás, így kevesebb terhet róva a városi közlekedésre. Az említett utcákban főként a jelenlegi burkolat lemarása, lokális szerkezetcsere, részleges szegélycsere, aknafedlapok szintbeemelése és új kopó aszfaltréteg készítése, burkolat festése a főbb munkaelemek. 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt



Az I. ütemben egy fejlesztés is kezdődik Görbehalmon, ahol 440 m hosszon épül ki új járda, új csapadékcsatorna építésével.

Az I. ütemben több mint 5000 m hosszon újul meg a burkolat a városi gyűjtőutakon átlag 8 m szélességben, azaz több mint 40.000 m² kap új burkolatot. Az I. ütem beruházási meghaladja a fél milliárd forintot. A munkálatokkal várhatóan szeptemberig végeznek.

fotó: Leczovics Zsolt

Az 1,6 milliárdos útfelújítási programban legalább még négy nagy ütem lesz, ezekben szintén burkolat- és szegélyjavítások, járdafejlesztések és parkoló kialakítások valósulnak meg.

Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte, hogy kérik és egyben köszönik a soproniak türelmét a felújításokkal kapcsolatos esetleges kellemetlenségek miatt,  amely kivitelezés a tervek szerint rövid ideig fog tartani, azonban a végeredmény kárpótol majd mindenkit.

A további ütemek részleteiről a munkálatok megkezdése előtt hírportálunk is tájékoztatni fogja olvasóit. 

Az I. ütem teljes utcajegyzéke:

1. Híd utca - útfelújítás

2. Híd utca - járdafelújítás

3. Fapiac - útfelújítás

4. Lővér körút I. ütem (Mikoviny út - Citadella) - útfelújítás

5. Sopron, Lővér körút (SVSE Sportpálya mellett) – parkoló építés

6. Sopron, Teleki P. utca (Juharfa utca és Lackner K. utca közötti szakasz) - útfelújítás

7. Sopron-Görbehalom, Tárna utca - járdaépítés

8. Sopron-Görbehalom, Tárna utca - csapadékcsatorna építés

9. Sopron, IV. László király utca (garázssor felőli szakasz is) - útfelújítás

10. Sopron, IV. László király utca - parkoló építés

11. Csóronfalvi utca, Thököly tér - út és járdafelújítás

12. Patak utca, Ikva part, Ferenczy János utca (Virágvölgyi körforgalom - Lackner Kristóf utcai körforgalom között) - útfelújítás

13. Juharfa utca - útfelújítás

14. József Attila utca - útfelújítás

 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...