| 2021. január. 2. | 1 perc olvasás

Már lehet jelezni, hogy további egy évre óvodában maradhasson a gyermek

Az Oktatási Hivatal január 1-jén nyitotta meg azt az online felületet, amelyen keresztül a szülők kérelmet nyújthatnak be, ha szeretnék, hogy gyermekük további egy nevelési évre az óvodában maradjon.

A kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani az Oktatási Hivatal Köznevelési Engedélyezési Rendszerének tankötelezettség halasztására vonatkozó kérelemkitöltő rendszerében azon gyermekek esetében, akik 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között születtek.

A kérelem adatainak kitöltésénél fontos megadni a pontos adatokat és amennyiben egy szülő több gyermekére szeretné a kérelmet beadni, ügyelni kell arra is, hogy minden gyermek esetében külön kérvényt kell benyújtani.

A kérelmekben pontosan ki kell fejteni, hogy milyen indokkal kéri a szülő azt, hogy gyermeke további egy évre az óvodában maradhasson, ehhez bármilyen, a szülő által lényegesnek vélt dokumentumot csatolni lehet, egyebek mellett a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt is.

Az Oktatási Hivatal eljárása közigazgatási hatósági eljárás, így amennyiben a hivatal úgy ítéli meg, hogy a megalapozott döntéshez különleges szakértelemre van szükség, akkor a területileg illetékes szakértői bizottsághoz fordul, amelynek munkatársai megfelelő szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy megítéljék a gyermek fejlettségét.

A szakértői bizottság komplex pedagógiai – gyógypedagógiai – pszichológiai, szükség szerint orvosi vizsgálat alapján alakítja ki szakvéleményét, amely alapján az Oktatási Hivatal dönt.

Szintén január 15-ig lehet benyújtani azt a kérelmet is, amelyben a szülő a korábbi iskolakezdést kezdeményezi.

A felületek az alábbi honlapon érhetők el.

 

Borítókép: illusztráció

Legnépszerűbb cikkek