| 2021. július. 17. | 1 perc olvasás

Már lehet nevezni az idei éjszakai futásra!

Visszatér Sopron belvárosába a Paddy Éjszakai Futás, amit idén augusztus 28-án rendeznek meg. A rajtközpont az Erzsébet kertben lesz, az útvonal nagy része pedig a kivilágított és felújított belvárosban kanyarog majd. A versenyzők 5 és 10 kilométeres távon mutathatják meg tudásukat. A programra augusztus 22-ig lehet előnevezni, a kedvezményes előnevezés határideje pedig július 25.

Helyszíni nevezésre augusztus 28-án 16 és 18 óra között lesz lehetőség az Erzsébet kertben. A rajtcsomagok átvételére is ebben az időpontban lesz lehetőség. A közös bemelegítés fél nyolckor kezdődik. A tervek szerint 19:45-kor a 10 kilométeres, míg 19:50-kor az 5 kilométeres távot teljesítő futók rajtolnak. A futókat befutó éremmel, chipes időméréssel, frissítő pontokkal, rajtcsomaggal és a rendőrség, illetve az egészségügyi személyzet által biztosított útvonallal várják a szervezők.

Amennyiben a rendezvényt elhalasztják a pandémiás helyzet alakulása vagy a rossz időjárás miatt, a versenyt virtuális futásként bonyolítják le. Amennyiben így alakul, az egyesület a nevezési díjból azt az összeget, ami a lebonyolítással járt volna, felajánlja egy később meghatározott jótékony célra. Ebben az esetben a határidők módosulhatnak.

A versenyről és a nevezésről további részleteket itt találnak. 

Borítókép; SopronMédia archívum 

Legnépszerűbb cikkek