| 2018. november. 7. | 2 perc olvasás

Márton nap – Egy lábasnyi szeretet!

Az idén is Szent Márton példája ihlette a Liszt Ferenc Kulturális Központ munkatársait, amikor összeállították a Márton nap programját. Tartósélelmiszer-gyűjtés, DÖKmagos pogácsák és „Piros lábas” játszóház is lesz november 11-én a Liszt Központnál.

A felebaráti szeretet szimbólumaként ismert Márton annak idején a fél köpenyét adta a didergő koldusnak, ezzel a cselekedettel vált a felebaráti szeretet jelképévé. Tavaly használt gyerek-kabátokat gyűjtöttek ezen a napon Sopronban, az idén pedig a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő családokat szeretnék segíteni: tartós élelmiszert várnak piros lábasokba. November 11-én vasárnap 10:00 és 18:00 óra között a Liszt teraszon berendezett Márton napi vásáron várják az adományokat az egyelőre üres fazekak. „Hozhatnak lekvárt, mézet, csokoládét, vagy babot, lisztet és konzerveket is – ezeknél a családoknál minden falatnak jó helye van” – mondja a gyűjtést levezénylő Szent Márton Ház vezetője, Vigné Kovács Margit. „Nem is gondolnánk, mennyi nehéz sorsú család él a városban, akiknek a mindennapi betevő is komoly megterhelés. A tél beköszönte előtt most rájuk is gondolnunk kell, amikor Márton napján libasültet csemegézünk vagy a népi hagyományoknak megfelelően megkóstoljuk az új bort!” Ez az Egy lábasnyi szeretet célja.

A vásárban és a Liszt Központ belső tereiben is a piros lábasé lesz a főszerep ezen a napon. A Liszt teraszon lesz libatöpörtyű, forralt bor és mindenféle mézes finomságok. A Zsolnai Pékség jóvoltából ismét Sopronba érkezik a Szent Márton kifli, de bemutatkozik a Mátyás Emlékév tiszteletére készített Igazság kenyere és a Betarix ihlette Korona kalács is. A középiskolások jóvoltából DÖKmagos pogácsákat is kóstolhatnak az érdeklődők: a diákönkormányzatok (DÖK) jóvoltából minden soproni iskola süt valamilyen magos pogácsát, ezzel is támogatva az „Egy lábasnyi szeretet!” mottóval meghirdetett jószolgálati gyűjtést. A vásárból nem hiányozhatnak a libák sem: délelőtt és délután is fellépnek a Petőfi AMI táncosai – majdnem „száz liba egy sorban”. A téren serénykedik majd a művésznevén „Lúdként” ismert karikatúrista (rendes nevén Márton), és lesz arcfestés és fúvósmuzsika is. 

A benti programok 14:00 órakor kezdődnek a Liszt újonnan kialakított PincePontjában. Egy piros lábas játszóház várja a családokat, ahol a hagyományos fazekakkal és lábasokkal új szerepben találkozhatnak az érdeklődők. A Benedek kar hallgatói jóvoltából lesz tökfaragás és más libás játékok, a NépmesePontban pedig a kőlevesé lesz a főszerep. 15:00 órakor kezdődik a Mesebolt bábszínház előadása, a Batu-tá kalandjai (egy afrikai Vitéz László-történet). Előtte még egy ünnepi pillanatra is sor kerül: fél 3-kor Horváth Imre városplébános megáldja a NépmesePont bejáratánál látható életfa-szimbólumot. A falképet a soproni Handler iskola díszítőfestő osztálya készítette és a soproni Szent Jakab kápolna 13. századi kőfaragványát ábrázolja: rajta a jó és a gonosz küzdelmét jelképező sárkányokkal és a Kárpát-medence legrégebbi életfa-ábrázolásával. Az életfa, más formában az „Égig érő paszuly” a soproni NépmesePont központi motívuma.

A programot immár hagyományosan a bánfalvi ovisok Márton napi műsora, illetve a 17:00 órakor induló lampionos felvonulás koronázza meg. A mécsesekkel és lámpásokkal érkező családok a Liszt Központ előtt gyülekeznek, majd a történelmi belvárosban indulnak útra, hogy Szent Márton lába nyomát kövessék. Útközben megismerhetik Márton legendáit, a (lábasnyi) szeretet meséjét, végül pedig vízrebocsátjuk az úszó lámpásainkat és „piros lábasainkat” – megidézve Európa legnépszerűbb szentjének utolsó útját.

Legnépszerűbb cikkek